Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A MI KIS WEIMARUNK

2009.12.16

Egy időben tele volt a baloldali sajtó azzal a gondolattal, hogy rohamosan weimarizálódunk. (Hogy ma milyen gondolatokkal van tele, arról most ne beszéljünk.) Hogy is volt az akkor, a harmincas évek elején? A weimari demokrácia azért bukott meg, mert a balfácán német demokraták nem mertek elég keményen föllépni a demokrácia esküdt ellenségei ellen; a hülyeségig (az öngyilkosságig) tisztességesen betartották a demokrácia általuk megalkotott törvényes rendjét, ellentétben a nácikkal, akik fütyültek erre a rendre, és percenként gátlástalanul belegyalogoltak a törvényeibe.
            Aztán ott volt a gazdasági válság, munkanélküliség, nyomor, amin a polgári kormány nem tudott úrrá lenni, és amire gyógyszert egyedül a vadul nacionalista, etatista, populista Hitler ígért. A győztes antant ostoba békediktátuma, ami megalázta, megnyomorította Németországot, és aminek egyfajta, normális revíziója csakugyan jogos lett volna. Európa vaksága és rossz lelkiismerete. A szociáldemokrata és a kommunista pártok ádáz harca egymás ellen, amit Sztálin derekasan szított a háttérből.
            Ebből itthon és most megtalálható mindenekelőtt a demokráciát hasonlóan értelmező két párt, az SZDSZ és az MSZP közti feszültség, az SZDSZ sorozatos akciói a demokraták összefogása ellen. A doktriner liberálisok hibbant és farizeus ragaszkodása az emberi jogok betűihez –, lelkesen védelmezik a gyilkos jogait az áldozat jogával szemben.
            És ugyanúgy megvan nekünk, mint Weimarnak a torkunkat szorító gazdasági válság, amin nem képes a demokratikus kormányzat a választók ellendrukkersége közben úrrá lenni, mert a lakosság nem ez okokat, nem a megoldást, hanem a bűnbakot keresi. A rasszista magyarok, akik éppúgy kielégülnek a másik etnikum gyűlöltétől, mint annakidején a németek. Likvidálnák a cigányt, utána a zsidót – itt cigánytenyészet van (szaporodnak, mint a nyulak) és zsidó világuralom, sőt a zsidók uszítják a mocskos cigányokat a magyarok ellen! – hallom a jobboldal megmondó embereit. Rekeszd ki őket! Sőt: ki velük! Ez nem az ő hazájuk, ez a mi hazánk! A mi ezeréves! A mi dicső! A mi sokat szenvedett! A mi vérrel öntözött!
            Gyógyszert minden bajunkra az új, magyar Vezér ígér, de amíg nem kerül hatalomra, majd hülye lesz elárulni az ellenségnek a megoldást! A magyar választópolgárnak elég lesz az ígéret annak a szent szájából, Aki Még Sohasem Hazudott.
            Igazságszolgáltatás és bűnüldözés összefonódása az új magyar nácikkal, mint Weimarban ugyanez a régi német nácikkal. És a hatalom átvétel után felelősségre vonás. Egy baj lesz, hogy nincsenek már német nácik, akik megépítenék helyettünk a koncentrációs- és haláltáborokat, a gázkamrákat és a krematóriumokat, nekünk pedig nincs pénzünk rá. És a börtöneinkbe nem fér bele az összes szocialista.
            Na, most mi lesz? Fő ám a feje Orbán főhadiszállásának!
Weimarnak ott volt a párizsi békeszerződés, nekünk meg még mindig itt van Trianon. Van mire hivatkozni! Európának ugyan miattunk nincs rossz lelkiismerete, csak éppen fütyül ránk, el van foglalva magával. Ott is dúl a válság, ettől nem látják, hogy itt mi készül, de ha mégis, semmi dolguk ezzel a keleti sárfészekkel. Pusztuljanak. (Nem tudják, hogy a keleti dögvész nem ismeri a Schengen-i határt.)
            Bár a magyar jobboldal irredenta, és kedvük lenne az expanzióra, de ez csak szájtépés. Se Erélyt, se a Felvidéket nem fogja Orbán generalisszimusz visszafoglalni. S mivel a diktatúrát az expanzió élteti, előbb vagy utóbb összeomlik. Hogy lesz-e még utána Magyarország – meglátja, aki megéri…
            De azért nagy jövőt a magyar nemzetiszocialista kormánynak Orbán Vezér vezetésével nem jósolok. Ama másik Führer a német nép tulajdonságaival számolt. A német jó szakember, tisztességesen és precízen elvégzi a munkáját, és ugyanezt tételezi föl a többi honfitársáról is. Még a vezetőiről is. A Führer azért Führer, mert biztosan érti a dolgát. Az a dolga, hogy vezessen, ebbe én miért szólnék bele? Nem az én szakmám.
            Bezzeg a magyar! A magyar mindent jobban tud. Orbán Vezér kiskirálysága nem fog soká tartani, mert a magyarok hamar rájönnek majd, hogy ez hülye! Ez nem ért hozzá! Hát ez baromság! Ez nem tudja, mit beszél! Ez nem tud még országot se vezetni! Bezzeg én tudom, hogyan kellene, de engem nem kérdez meg senki!
            A német fegyelmezett. Hajlandó áldozni egy ügyért. A Führer-ért. A Birodalomért. Hajlandó harcolni, megfagyni, megsülni, nélkülözni, sőt meghalni is akár!
Na és a magyar?! Válság ide, válság oda – mondják a magyar emberek –, engem tartson el Európa, mi a francnak van? Majd én fogok adót fizetni?! Nélkülözni?! Vizitdíjat fizetni?! Nadrágszíjat meghúzni?! Hát hogy képzelik ezek?! Hát örökké törlesszem a hiteleket?! Még mindig a válságra hivatkoznak? Még mindig nincs kolbászból a kerítés?! Hogy képzeli ezt az Orbán? Ezt ígérte?! Hát zászlólengetésből nem élünk meg! Nemzetiszínű ködöt zabáljak körömpörkölt helyett? Hogy a szocik után most „ezek” szedhessék meg magukat?! Mit képzel ez az Orbán, meddig várjak?! Én még mindig benne vagyok a szarban, most aztán igazán rosszabbul élünk, ez meg a koronát próbálgatja a fejére a parlamentben?! A francba! Mongyon le!
            Jó, a nagymuterék még azt prédikálták, hogy a tisztes szegénység nem szégyen csak a kosz. Hogy légy szerény… addig nyújtózkodjál, amíg a takaród ér, annyit költs, amennyit megkeresel… soha ne kérj kölcsön, mert elveszíted a becsületedet, még a Kádár papa is azt sulykolta a nép fejébe, hogy csak annyit fogyaszthatunk, amennyit megtermelünk...
Hát egy túrót! Nem ezért váltottunk rendszert!
            Azért váltottunk rendszer, hogy úgy éljünk, mint Nyugat-Európa! Ha nem telik rá, akkor hitelből. Ezt kiabálta a fülünkbe minden bank, minden reklám! Éjjel nappal azt dübörögte, harsonázta a média, hogy fogyassz! FOGYASSZ! Nem baj, ha nem telik rá, fogyassz hitelből! Kedvező kamat a Harpagon Bankháznál!!! Ennyiért már a tied lehet!
            Jó, azt is hallottuk, hogy államháztartás, hogy túlköltekezés, hogy konvergencia, de sokkal halkabban. Meg azt, hogy uniós pénzek, amiket csak akkor kapunk, ha… de ki? A Bajnai Gondon? Én abból egy vasat se láttam! Nem az én kocsimra, lakásomra, házamra, nyaralómra költötték, hanem autópályára. Na bumm! Autópályán elérhetem Nyíregyházát. De ki akar itt Nyíregyházára menni?
            Ezt fogják hőbörögni a Zemberek, a magyarok, akik most nagyon sokat várnak Orbán Vezértől. Nem mondom, hogy már másnap. De tizenkét évig nem húzza a magyar alattvaló, mint a német, az biztos. Szerintem jól gondolja meg Orbán azt a hatalomátvételt!
            Én a helyében inkább elmennék orosz cárnak; az oroszok béketűrőbbek…

Kertész Ákos

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.