Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A TŐKÉS TÁRSADALOM MEGHALADÁSA

2009.08.26

A tőkés társadalom meghaladása

A csak önmagával, munkaerejével rendelkező ember számára az a jog, hogy szabadon társulhat egy történelmi jelentőségű vívmány, de ez csak a jog valósága, de nem maga a társulás valósága. Ha nem tud társulni, mert például nincs munkalehetősége, egyrészt kihasználatlanná válik a benne anyagiasult munkaerő (ez egyébként azért is társadalmi probléma, mert a munkaerő létrejötte eredendően társadalmi költségeket von maga után, melynek a kihasználatlansága ezen költségek meg nem térülését jelenti), másrészt kívül marad az új ember, pontosabban az adott kor emberének a világán, számára ez egy embertelen világ. Marx ezt írja le a proletárban, a tulajdonnélküliek osztályaként, akik a társadalmat megváltoztató forradalomban csak a láncaikat veszíthetik el, cserében egy világot nyerhetnek. A társadalom forradalmi megváltoztatásában azonban téved Marx, ugyanis az úgynevezett tulajdonnélküliek joga egy valós, magántulajdoni jog, egy történelmileg valós fejlődés eredménye, a társadalmi változással a magántulajdont megszüntetők ezt az alapot nem tudják megszüntetni, ennek a fogságában, korlátja alatt vannak. Nem véletlenül egy úgynevezett szocialista forradalom sem szüntette meg a munkához való jogot, ellenkezőleg megerősítette, és megpróbálta valós munkavégzéssé tenni. Sok helyen éppen a munkához való jog beiktatása lett a történelmi vívmány.
            Azt kell látni, hogy a munkaerő szabad kifejtésének joga még meghagyja a kifejtőit a termelői- elosztói társadalomban. Ennek a meghaladása nem lehet más, mint a történelmileg kialakult cserélő társadalom. Marx és Engels azt mondja, hogy ha a változás alacsony fejlettségi szinten megy végbe, akkor elölről kezdődik minden szemét. Ezért magas anyagi fejlettségi szint kell. De ez alapozza meg a képesség szerinti munka és a szükséglet szerinti elosztást. Ebben magas tudati szint feltételeződik, de ez szubjektív absztrakció. Megmarad a gondolkodás az elosztás, a jog szintjén, és a magas öntudat lehetővé tesz egy társadalmi önigazgatást.

            Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a megoldás nem egyszerűen a magántulajdon megszüntetése, pontosabban, ha a feudális magántulajdont a tőkés megszüntette, annak nem biztos, hogy a meghaladása általában a magántulajdon megszüntetése, amely alatt értendő annak felváltása társadalmi önigazgató tulajdonnal. Más szóval vajon az így létrejött viszony már nem magántulajdonosi?
            Marx itt téved, a tőkés magántulajdonban nem fedezte fel az új társadalmi tulajdonformát. A magántulajdonosi jelleget abszolutizálva elszaladt, amellett, hogy itt egy történelmileg új magántulajdonnal, voltaképpen új társadalmiasulással állunk szemben. A magántulajdonnak a társadalmi nem ellenpólusa, hanem kifejeződése, ezért a magántulajdon megszüntetésével a társadalmi is megszüntetésre kerül. Új társadalmiasulás van a cserében létrejött valamivel, ez új lét, új tudat, új valóság. Ennek a fejlődése, a kiteljesedése a korunk lényege. Kettősség jellemzi: van egy állam, ami a jogi közösség letéteményese, kifejeződése államhatáraival, elosztásával, korlátjaival, tehát egy természeti jogi közösség, amely termel eloszt, jogot alkot és van egy ebből kinőtt, a tulajdonjog bázisán létező objektív másik, amely termel és cserél. Az elsőben a tulajdonszerzés a tulajdonjog szerzésén keresztül vezet, vagyis elosztó jellegű, míg a másodikban a pénz szerzésén keresztül vezet, vagyis csere jellegű. Az ne zavarjon bennünket, hogy a tulajdonszerzés jogi formájánál az elosztás ma pénzben történik, ez ugyanis még nem lényegében a pénz, hanem a pénzben kifejezett tulajdonjog.
            A munkanélküliek számára igazából se a termelői se a cserélő közösség nem érhető el, munkaereje, emberi szelleme nem tud anyagiasulni, tényleges munka nélkül munkája gyümölccsé nem tud társadalmiasulni ezért ő nem tud emberként viszonyulni ehhez a társadalomhoz. Ameddig a jogáért, pontosabban a munkáért való joghoz kapcsolódó, mind szűkülő segélyért küzd megmarad az elosztó társadalom síkján és objektíve a meglévő jogi állam szükségességét termeli újra. Paradox módon a különböző segélyek, kedvezmények éppenséggel az állami újraelosztó szerep emiatti erősödése miatt a helyzet konzerválását eredményezik. Az újraelosztás intézményrendszerének fenntartási terhei éppen tőlük vonják el a rájuk szánható forrásokat.

Menjünk tovább!

Már tisztán látható a különbség az anyagi alkotó folyamat, mint munka és a fogyasztási folyamat, mint elsajátítás között. Pontosabban: az alkotás embertől független, általa kitűzött technikai célszerűsége és az elsajátítás, mint az embertől függő, általa kitűzött célszerűség között. Az előbbi különválása az utóbbitól igazából a marxi munkamegosztás tartalma. Ugyanis a célszerű tevékenység, mint munka mindkét folyamatban kézzelfogható, de míg az alkotóban a munka tárgya és eszköze anyagi- tárgyi alapú, konkrét valami, a másik esetében az emberekhez egymáshoz való viszonyában létező absztrakt valami. Marx erre azt mondaná, hogy ez a termelő erők és a termelési viszonyok közötti különbözőség.
            De itt két lényegében is különböző dologról van szó: míg az anyagiak térben és időben zajlanak, a viszonyok tér és időn kívüliek: vannak. Ez a lét és ennek tükröződése a tudat.
            Mivel az ember célt tűz ki, ezért a viszonybeli dolgok ugyanúgy célképző eszközzé válnak, mint más anyagi dolog. Nehéz különbséget tenni az absztrakciók között, amelyeknek a valósága a gondolkodás folyamatában ugyanazon az alapon nyugszik. Nem tudjuk, de tesszük, célkitűzéseink éppenséggel a cél absztraktsága miatt ugyanúgy történnek a konkrét anyagi alkotó folyamatokban testet öltő valami, létező esetén, mint az attól különböző, a viszonyokban létező valami esetében. Elvonatkoztatunk a konkrétságától, absztrakt képpé átalakulva, tőlünk független, csak a gondolkozó mechanizmusban létező céltudattá válik.

Soltész Sándor

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.