Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ ERETNEKEK TISZTELETE

2010.03.01

Az eretnekek tisztelete

A Szent Ferenc életét feldolgozó film legmeghatóbb pillanata az, amikor mezítlábas, rongyos szerzetes előtt III. Ince pápa leburul és megcsókolja a kortársak által eretnekséggel vádolt Giovanni di Bernardone lábát.
            Az egyházi vezető ezzel az aktussal nyilvánította ki, hogy Isten számára kedves azon vallási radikalizmus, amelyet Szent Ferenc és követői gyakoroltak. Nem mellesleg III. Ince okos politikus volt. Tudta, hogy a hitelét vesztett egyház, mely a korabeli luxuséletvitel, az evilági hívság hirdetője volt, vissza kell térjen azon gyökerekhez, amikor még a kereszténységet éppen puritánsága miatt választották az egyszerű emberek.
            Ma Magyarországon a baloldal hasonló válságban van. Az egyszerűséget, a puritán polgári értékek dominanciáját hirdető mozgalom elvesztette hitelességét. Olyan értékek váltak dominánssá, amelyek a többséget taszítják. Nem lehet siker, fény, csillogás dominaciájáról beszélni abban az országban, ahol a többség havonta vesz vissza egy lyukat a nadrágszíjból. Ez az ország szolidaritást vár el azon politikai vezetőktől, akiket választ magának. A milliós öltönyök, óracsodák és luxusautók villantása, visszatetszést kelt. Miként visszatetszést kelt az is, hogy esélyek egyenlőségéről papolunk egy olyan országban, ahol tömegével vannak fiatalok, akik még a fővárosba se nagyon jutnak el, nemhogy külföldi egyetemekre.
            A baloldal vakvágányra került. Nem azzal van a baj, hogy vezetőink nem éheznek, miként a vezetettek közül sokan. Álszent magatartás lenne ezt várni. Amikor a német szociáldemokrata August Bebelt azzal kritizálták, hogy ő nem éhezik, Ady Endre joggal háborodott fel azon, hogy vannak akik korgó gyomrot várnak el a baloldal vezetőitől. Egyszerűen több empátia kellene, megértés azok irányába, akik fel vannak háborodva azon, hogy országunkban tömegek nem érzik jól magukat. Tömegek vannak, akiknek nincs jövőképe. Tömegek vannak, akik szégyelve néznek gyermekeik szemébe, mert munka nélkül, vagy éhbérért tengődve nem tudnak játékot, szép ruhát, édességet vásárolni. Mit várunk el attól az embertől, aki szégyennel kel és szégyennel fekszik? A demokráciánk válságának egyik sarokköve éppen az, hogy a politikai szabadságjogokat nem egészítettük ki szociális szabadságjogokkal. A munkanélküliség, a folyamatos létbizonytalanság lebegtetése munkahelyünkön milliók életét keseríti meg. Ezek az emberek oltalomra, segítségre várnak. Nem a paternalista kegyelemkenyérre, hanem a mindennapok biztonságára, a holnap kiszámíthatóságára. Arra, hogy ne kelljen a gyereket egy belvárosi séta során az összes kirakat és fagylaltozó elől elrángatni még hó végén se...
            Ma a baloldalon eretnek az aki nyitna ebbe az irányba. Érezhető a centrum és pragmatikus irányzat totális, sőt gyakran előítéletes dominanciája. Nem kérdeznek, hanem feltételeznek. Nem hallgatják meg, hogy ki mit ért a baloldal megújítása alatt, hanem feltételezik, hogy a Kádár-rendszer feltámasztásán munkálkodik.
            A centrumpolitika és vezérelvnek számító napi pragmatizmus eredményezte, hogy a baloldali üzenetekre vágyó szavazók többsége elfordult a szocialistáktól. Miközben a legvadabb liberális projektek előkészítés, hatástanulmányok nélkül azonnal össztársadalmi szinten elindultak, aközben baloldali programoknak még hírét se hallottuk.
            A minap egy felfutóban lévő baloldali centralista gondolkodóval vitatkoztam. Bíráltam azon politikai nézetet, hogy mozgalmunkat egy piros kockává butítsuk le és egy karizmatikus jelölttel próbáljunk népszerűséget szerezni. A karakternek valóban központi szerepe van, de a gondolkodók által magára hagyott vezető újra abba a helyzetbe kerül, mint Gyurcsány Ferenc, akinek erősebb volt a marketingcsapata, mint az elméleti műhelye. Az európai harmadikutas kísérletek sikere éppen az volt, hogy erős mozgalmi keretekkel rendelkező baloldali pártok vezényeltek le a globalizációs viszonyok között szükségessé vált neoliberális fordulatot. Ez a háttér megfelelő szociális garanciákat adott ahhoz, hogy a korábban univerzális ellátást biztosító jóléti ellátórendszerek olcsóbban és hatékonyabban működjenek.
            Ma a baloldal egyre mélyebbre ássa magát a centrumba, remélve, hogy az ottani szavazóbázis garantálni tudja túlélését. A folyamatos kishitűség és értéknélküliség, a politikai vállalkozások, a nyitás hiánya egyetlen érdeket szolgál: a jobboldalét. Nem csupán Orbán Viktorét, hanem Vona Gáborét is. A szélsőjobb huszáros rohamokkal rohanja le a baloldal által magára hagyott szavazókat. Nincs szó tömeges átállásról, de a többség még mindig kivár, azaz figyelmezteti a baloldalt arra, hogy bénultságát nem nézi jó szemmel. Jelen helyzet szerint ők fognak a legnagyobb számban otthon maradni. Nagyon kis részük fog a FIDESZ-hez csapódni, talán ennél is kevesebben a JOBBIK-hoz, az MDF-nek és az LMP-nek jelenthetnek néhány százalékot, de a legalább egymilliónyi embernek a nagyobbik része otthon fog maradni. Elsősorban azért, mert a jobboldali populizmust és a centarlista, liberális gondolatvilágot legalább annyira elutasítja, mint a gyűlöletmozgalmat. Őket megszólítani hiteles baloldali gondolatokkal lehet. Nem kádárista kompromisszumokkal. Akik erre vágynak, azoknak tökéletesen megfelel a Thürmer Gyulával szinte már násztáncot is járó Orbán Viktor. Olyan baloldalt várnak, aki ha kell harcosan áll ki érte akkor is, amikor munkavállalóként sokadjára szembesül a legvadabb zsarnoksággal vagy fogyasztóként a pénztárcáját kiszivattyúzó banki eljárásrenddel.
            Ma a baloldalon eretnek, aki ebbe az irányba mozdulna. Valószínűleg az is fog maradni. A centrumban ülők közül ma is sokan azt mondják, hogy a vörös radikálisok és barna radikálisok egyformák. Nem tesznek különbséget sztálinista őrültek és igazságosabb társadalmi viszonyokért küzdő demokraták között. Mereven elutasítják a menetelő nácit és azt az antifasiszta fiatalt is, aki nem merengve tiltakozik, hanem ha kell keményen fellép a nácik ellen.
            A magyar polgári elit, mely elvesztette kapcsolatát a tömegekkel, megbukott. Egyik része aljas jobboldali politikai érdekkörök kiszolgálójává vált aprópénzért, másik része pedig szembesülve kudarcával sértődötten készül visszavonulni a polgári lét elefáncsonttornyába, onnan kritizálva minden jobbító kísérletet.
            Orbánék bukásra vannak ítélve a vezérelvű rendszer miatt. A második harmadik vonal olyannyira korlátolt és provincionális, hogy működésükkel szükségszerűen fogják felhergelni és magukra haragítani a társadalmat. A kérdés csak az, hogy ki jön be a helyükre. Ha a baloldal nem talál magára, akkor egyértelműen az a szélsőjobb, amely rendelkezik kellő szintű intelligenciahányadossal ahhoz, szirénénekével elaltasson még pár millió szavazót ebben az országban.
            Ezt akarjuk? Ha nem, akkor igenis nyitni kell az eretnekek irányába. Nem muszáj térdre borulni, mint III. Ince Szent Ferenc előtt tette, de elutasítás helyett tisztelni kell azokat, akik mernek és próbálnak baloldaliak lenni.

Kalmár Szilárd

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.