Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


CSAK BALOLDALI SZOCIÁLDEMOKRÁCIA VAN

2009.09.29

Csak baloldali szociáldemokrácia van

 

A marxizmus, a bolsevizmus, nácifasizmus mind ideológiákat gyártott, s a hátborzongató eredmény láttán sok tisztességes gondolkodó ember kezdett iszonyodni minden ideológiától – en bloc. „Ezek azt hiszik – mondta apám is a kommunistákról az ötvenes évek elején –, hogy történelmet csinálnak. Ne feledd, kisfiam: a történelmet nem csinálják, a történelem lesz!”
            A hamis ideológiák gyakran a fanatizmus vérfürdőihez szállították az indokot és, természetesen, a mentséget is. De a hamis ideológia nem diszkvalifikálhatja általában az ideológiát, ami nem más, mint a politikai gyakorlat filozófiája. Mondhatjuk, hogy afféle „road map”. Útvonal térkép. Cselekvési tervezet.
            Jézus, aki nem a törvényt megújítani, hanem beteljesíteni jött, így szólt a krónikások szerint: „Megmondták a régiek: szeresd felebarátodat mint önmagadat. Én pedig azt mondom: szeresd a te ellenségedet is.” Ez a krisztusi tanítás, (ideológia) lényege.
            Kétezer év alatt sokszor merült föl a kérdés (még ha kevesen merték is leírni): őrült volt ez a Jézus?! Hisz ez maga az abszurd! Aki követi a Názáreti tanait: elpusztul. A világot azok népesítik majd be, akinek eszükben sincs szeretni az ellenségeiket. Mi szükség volt erre a tanításra? Hogy legyen valami mérce, mely (József Attila szavaival): „igazodni magára mutat”. Persze tudta Jézus, hogy gyarló tanítványai s azok leszármazottai eddig a morális magaslatig sosem jutnak el, ez a léc olyan magasan van, hogy nem lehet átugrani, de föl kellett rakni ide a lécet, hogy látható legyen: ez a cél. Az abszolút cél, ezt kell mind jobban megközelíteni.
            A Názáreti nem csókolta homlokon kínzóit; másképp mutatott példát az ellenség szeretetére: „Atyám, bocsáss meg nekik – sóhajtotta a keresztfán –, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek…” Annak tudunk megbocsátani, akit megértünk. És megérteni már majdnem egyet jelent a szeretettel.
            A marxizmus és a belőle kifejlődő szociáldemokrácia ideológiája, eszmei alapvetése nagyon közel áll a krisztusi tanításhoz. A polgári forradalom az Ember egyenlőségét hirdette: az alap-vető emberi jogok mindenkit egyformán megilletnek. Marx azonban azt mondta, hogy mindez így: „Egyenlőség, Testvériség, Szabadság” – csak duma. Vágyálom, a megvalósíthatóság konkrét, azaz materiális lehetősége nélkül. Nincs jogi egyenlőség, amíg az emberiség közösen szerzett vagyonából, az anyagi javakból nem részesül egyenlően mindenki. Addig az egyes ember nem képes érvényesíteni a jogait! Ez a lényeg, a kemény mag. A többi körítés.
            Hol függ ez össze Krisztus tanításaival? Ott, hogy ha nem te-szem felebarátommal azt, amit magamnak nem kívánnék, akkor tilos az embertársamat elnyomni, lenézni, megvetni, akkor tilos más ember munkáját kisajátítani, vagyis kizsákmányolni is tilos! S ha ez így igaz, akkor a kapitalizmus, úgy, ahogy van, erkölcstelen.
            Persze, mint gazdasági rend, egyedül ez a hatékony. Meddig? Amíg rendületlenül tartja magát az a (tév)hit, hogy az embert kizáró-lag a haszon serkenti munkára, teljesítményre. Csakhogy Jézus soha nem állította, hogy a felebaráti szeretet hatékony, azt pláne nem mondta, hogy ha az ellenségedet is képes vagy szeretni, akkor leszel a leghatékonyabb. Attól leszel versenyképes, sikeres. Nem. Jézus azt mondta, azért szeresd a felebarátodat, mert ez a legfőbb jó! (És tanuld meg a jót elválasztani a rossztól.)

            Miért, mi hasznom lesz belőle?
            A jóból?! Nos, ez az igazi abszurd kérdés. Semmi! Ha a jóból hasznod származna, az erkölcs nem volna egyéb puszta üzletnél!
            Ha most azt gondolná az olvasó, hogy én a kereszténységet és a szociáldemokráciát akarom összeházasítani, téved. Én csak arra pró-bálok választ keresni, hogy a kereszténység mint vallás, vagyis mint gyakorlati (pragmatikus) mozgalom miért távolodott el olyan hihetet-len mértékben a krisztusi tanok, a felebaráti szeretet, pláne az ellenség szeretete törvényének tiszta és fölemelő abszurditásától. És ugyanígy: miért távolodott el a szociáldemokrácia is attól a marxi alapgondolattól, hogy mindenki képességei szerint, és mindenkinek szükségletei szerint. Miközben nagyjából tudjuk, hogy ez lenne az erkölcs, ez len-ne A JÓ (a rosszal szemben), de ez a létező világban nem működik sőt, ennek a diametriális ellentéte működik.
            A dzsungel törvénye és az ököljog működik.
A „szabad” verseny, mely a mi világunkat kontrollálja, mindenekfölött tisztességtelen. Individualista és manipulált. Minden meg van faggyúzva, mindenütt a bunda és a törvénytelenség, az esély-egyenlőtlenség érvényesül. A vesztest eltapossák.
            Ráadásul szigorúan kettős tudattal élünk mi, az un. „fehér emberek civilizációja”. Egyfelől tudjuk, mi az erkölcsös, a tisztességes. A mi kultúránk a felebaráti szeretet erkölcsi alaptörvényére épül. Aki vét az alaptörvények ellen, arra az alaptörvények többé nem vonatkoznak. Ha olyan teszel felebarátod ellen, amit magadnak nem kívánnál, ne csodálkozz, ha felebarátaid (a társadalom) védekezni fognak ellened. Szankciókat alkalmaznak, elveszik a szabad mozgásodat, esetleg ki is végeznek.
            Eddig rendben volnánk. Ez a morál. (És a jog.) Azonban, ismétlem, ez az értékrend nem működik. Ez a balfácánok, a pali-madarak, a rászedettek, a hülyék értékrendje. Aki így akar élni, eltapossák, abból törvényszerűen vesztes lesz. Az a másik értékrend, az működik. Amely szerint akkor győzhetsz, ha nem szereted a felebarátodat, ha azt teszed ellene, amit magad ellen nem tennél, és nem is tűrsz el másoktól sem, amely szerint a szankciókat nem a vétkesek, hanem a gyöngék ellen alkalmazzák az erősek.
            Az elsőt hirdetjük, de a második működik. Az elsőről szólnak a nagy vallási és politikai narratívák (ideológiák), de a gyakorlati taktikánk és stratégiánk az ellenkezőjéről szól. Az elsőre azt mondjuk ajkbiggyesztve, hogy idealizmus, a másodikról azt mondjuk, igaz, rossz lelkiismerettel, hogy ez a lehetséges gyakorlat. A praktikum. Filozofikusan: a pragmatizmus.
            Ezért nagyon becsülendő vállalkozás kísérletet tenni arra, hogy valaki megfogalmazza a szociáldemokrácia stratégiáját, cselekvési tervét a mai Magyarországon (vagy bárhol a világon), tisztességes, mert életveszélyes. Nem mondhatjuk, hogy le a kapitalizmussal, nem mondhatjuk, hogy világ proletárjai egyesüljetek a globális küzdelemben a globális tőke ellen, még csak azt sem, hogy a szociáldemokrácia, vagyis a szocializmus és a demokrácia együttes érvényesítése a tőkés termelés keretében csak és kizárólag a jóléti társadalomban lehetséges (vagy inkább: volt lehetséges), mert mára beleverték a fejek-be, hogy a jóléti társadalom tiszta ráfizetés, vagyis nem hatékony. Nem versenyképes. És ami nem versenyképes, az halott.
            Éppen ezért Hiller István kísérlete akkor is végtelenül tiszteletreméltó, ha megvalósítható konkrét cselekvési stratégia helyett csak szívet melengető szlogenekig jut. Hiller történész, ennek azonban alig van nyoma a programban, pedig azt hiszem, hogy Magyarországon ma halaszhatatlan a hamis történelmi tudat helyreigazítása. Elképesztő, mi az, amit a múltunkról nem tudnak, és mi az, amit rosszul tudnak az emberek.
            A szociáldemokrata értékrend a XIX. század vége felé abból a fölismerésből született, hogy a plurális polgári demokrácián belül a szocialista párt parlamentáris úton, szabad választással is kormányra kerülhet, s ez fölöslegessé teszi mind az erőszakos osztályharcot, a hatalom forradalommal való megszerzését, mind a proletárdiktatúrát: hisz őrültség lenne tönkretenni azt a parlamentáris demokráciát, amely békés és megegyezéses úton a hatalomba segítheti a szocializmust.
            De a szociáldemokrácia azt is jelentette, hogy ha a verseny és profitorientált piacgazdálkodás a leghatékonyabb, nem kell megszüntetni ahhoz, hogy a szocializmus értékrendjét bevezessük a társadalomba. Ha így kegyelmet kap a Tőke, akkor talán nem is kellene, hogy akadálya legyen egy népfront-politikának, egy ideális „Nagy Társadalomnak”.
            Csakhogy a szocializmus dolga eleve az, hogy a Munka világát képviselje a Tőke világával szemben. Érdekérvényesítő ereje azonban csak akkor van, ha a Tőke valamiért belátja, hogy a Munkával konszenzusra kell jutnia. Pontosan ez történt a második világháború utáni Európában, s ezt neveztük jóléti társadalomnak.
            A Tőke magától nem egyezkedik – miért tenné? Erről beszéltem eddig. A felebaráti szeretet, egyáltalán; a morál és a haszon nem egy-nemű fogalmak. A tőke akkor egyezkedik, ha fél, ha valamiért fontosabb számára a társadalmi béke, a munkásság elégedettsége, mint a kíméletlenül behajtott maximális profit. A hidegháború, a szovjet fe-nyegetés idején a tőke a bolsevista lázítástól félve valósította meg Nyugat Európában a munkásparadicsomot úgy, hogy profitjából visszaadott a munkavállalóknak szociális juttatásokra, életszínvonal eme-lésre. Nem a „jóságos állam bácsi” segített a dolgozókon, hanem a tőke. Az állam csak szervezte, lebonyolította az akciót.
            Érdekes, a jóléti társadalom eleinte a hidegháborús fegyverkezési verseny mellett sem volt ráfizetéses! Még Gorbacsovnak híre sem volt, csak Brezsnyev ment bele az afganisztáni csapdába, csak éppen az olimpiák kölcsönös bojkottálásával heccelte egymást a két szemben álló fél, a tőke már érezte, hogy a szovjet fenyegetés gyengül, már nagy erővel kezdték el a neoliberális közgazdászok és ideológusok az agymosást, mely szerint a szociális vívmányok a növekedés szempontjából hallatlanul ráfizetésesek. A globalizmus (többek között) a nemzetközi tőke soha nem látott egységét, és erejét jelenti. Ezért a globális tendenciákkal szembeszállni szinte lehetetlen, az olyan, mintha valaki megosztott autópályán szembe akarna haladni a forgalommal. Egy fecske nem csinál nyarat; egy tőkés nem csinál jóléti államot. Ha tisztességes, azt mondja a munkásainak: „Emberek, a konkurencia olcsóbb és nyereségesebb, mert fütyül a munkásai érdekeire. Ha maguk önként nem mondanak le a szociális vívmányaikról, becsukhatom a gyárat és maguk az utcára kerülnek.” És erre a munkások engedelmesen maguk tekerik a nyakuk köré a kötelet.
            A Munka világának a Tőke világával szemben ma világméretekben nincs érdekérvényesítő ereje. A kizsákmányoló tőke harácsoló szándékait semmilyen erő nem korlátozza, csak a józan belátás – ez pedig a tőke részéről hiányzik. Ezt csak egy világméretű (akár környezeti akár terrorista) katasztrófa veszélye keltheti föl.
            Ez azt jelenti, hogy alkudozni, konszenzust keresni lehet a Tőkével, de a tüzet és a vizet, a munkavállalót és a vállalkozót, a Munkát és a Tőkét egyszerre képviselni nem lehet. Nincs jobbközép vagy bal-közép szociáldemokrácia. Csak baloldali szociáldemokrácia van.

Kertész Ákos

A szerző további írásai a www.klubhalo.hu oldalon olvashatók
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.