Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DER FÜHRER RUFT: SA, VORAN!

2010.04.13

„Itt az idő, Magyarország!” Mit jelent ez? Engedelmükkel lefordítom. Azt artikulálták ezzel, hogy: keljetek fel, büdös parasztok, és takarodjatok el április 11-én az urnákhoz. Ne kérdezzétek, kire érdemes szavazni, mert ez nem kérdés számotokra. „Csak a Fidesz.” Az egyetlen helyes válasz a kihívásra: jawohl, mein Führer!
            Aki megérti, mit akarok ezzel mondani, annak evidens az üzenet, aki nem érti, annak kedvéért kifejtem. A bonyolult eszmékről most nem beszélnék. Csak azt mondom, esztétikai vonatkozásában zavar ez a narancsinges jelenség. Egyértelműen sugall valamit számomra, érzékeimen keresztül – még ha nehezen is tudom megfogalmazni, érvekbe foglalni. A retorikai fogások esztétizáltsággal bírnak. Amitől viszont az adott párt politikai eszméi sem választhatók le. Az esztétika számára puszta eszközzé fokozódik. „Itt az idő!” „Csak a Fidesz.” Hát beszél így egy demokrata? Magyarországon úgy látszik, beszél. Demokratának nevezni magunkat az illendőséghez tartozik. Aki még ezt sem teszi meg, az egyenesen diszkreditálja magát a hazai politikai életből. No és szabad így egy demokratának beszélnie? Úgy látszik Kelet-Európában szabad. Alig zavar csak valakit. Magyarország e tekintetben nem különbözik a balkáni országoktól vagy az egykori szovjet tagállamoktól. Ugyanaz a stílus. Ami engem speciel elborzaszt. Miért van az, hogy Nyugat-Európában egészen másképp kommunikál egy politikai párt, egészen másmilyen jelszavaik formája, illetve a választópolgárokhoz való viszonyuk? Költői kérdésnek szántam; de azért komolyan vehetik a figyelmeztetést. Az eszköz – véleményem szerint – árulkodik a célról.
           
Avagy még közérthetőbben: milyen párt az, amelyiknek egy arca, egy feje, egy vezére van? (Egy nép, egy birodalom, egy zászló – de hát ezt már hallották…) Szóval sok minden lehet, csak éppen nem demokratikus párt. Adolf Hitler egy 1932 nyári beszédében arról panaszkodott, hogy harminc párt működik a Weimari Köztársaságban, és ez egyszerűen nonszensz: éppezért intoleránsnak kell lenniük. Aki ma azt mondja, hogy az az üdvös, ha minél kevesebb párt képviselteti magát az országgyűlésben, az nem különb demokrata, mint Hitler. Márpedig a kétharmad propagálása pontosan ezt jelenti.
            Ennek most isteni jóindulatot veszek magamra, és megkérdem: miért is ne? Miért is ne sülhetne ki valami jó ebből a különös, ritka helyzetből? Van egy erős felhatalmazású leendő kormányunk. Ami az adott párt kezében, értelmezésükből kifolyólag egyenlő az erős állammal. A kérdés tehát csak az – és ellenzékben ezzel majd folyamatosan szembesíthetjük a kormányt – hogy mennyire lesz liberális, és mennyire lesz szociálisan érzékeny.
            A polgári szabadságjogokat és az egyenlőséget ki fogja-e terjeszteni és meg fogja-e szilárdítani? A szociális intézkedései révén melyik réteget kívánja majd támogatni?
            Fog-e változtatni – mint harsányan ígérte –, vagy inkább a fennálló társadalmi viszonyokat fogja konzerválni. A fennálló megrögzítése világos, hogy hosszútávon a fejlődés megrekesztését jelenti. Ugyanakkor nem kétellhető, hogy jelen pillanatban szép eredményeket tudunk felmutatni a rendszerváltás terén. Olyan eredményeket, amelyekre lehet építeni, amelyekre kell építeni. Tovább kell lépni, és kiteljesíteni a rendszerváltást. A válságból kiláboltunk, vagyis a munka nehezén túl vagyunk. A kérdés csak az, tudunk-e tovább haladni ezen az úton? A változás alternatívája fog-e megvalósulni vagy ismét zsákutcába futunk?

Gulyás Szilárd

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.