Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HULLARABLÓK

2010.02.08

Hullarablók

(Marian Cozma halálának első évfordulójára)

Pont ma egy éve, 2009. február 8-án ölték meg Marian Cozmát. Ez kétszeresen is fájdalmas évforduló. Egyrészt egy fiatal élet, egy sportoló, egy fiú, egy csapattag, egy emberi lény vesztette el életét értelmetlenül. Másodszor pedig azért, mert ekkor egy újabb löketet kapott a cigánygyűlölet, és újabb hivatkozási alapot adott a csőlátású és agressziópárti faji uszítóknak. Nyomunkban ott lihegtek azok, akik a társadalom általános rasszizmusát kihasználva és gerjesztve akarták / akarják magukat megszedni.
            Véleményem szerint ha Marian Cozmát nem egy cigány ölte volna meg, akkor feleekkora cécó nem lenne a halálából. Ugyanúgy, mint Olaszliszka esetében: ott is megtörtént, ami megtörtént, de egyesek azóta is gondoskodnak róla, hogy a témát folyamatosan napirenden tartsák: emlékkoncertek, politikai gyűlések Szögi Lajos emlékműve fölött, és persze az állandó emlékeztetés a „cigányterrorra” - ami egyrészt visszavezethető a cigány-nemcigány feszültségre, amit természetesen csakis a cigányok gerjesztenek tudatosan. Másrészt pedig általánosítható az egész országra és minden cigányra, egy eset után is. Vagyis Marian Cozmával már kettő, ugyanis a két tragédia között van egy párhuzam: mindkettő gyilkosság elkövetői cigányok voltak. Ez pedig egyeseknek már elég alap, hogy a két bűnesetet egy kalap alatt, egyazon jelenség két, egymással összefüggő megnyilvánulásaként kezeljék.
            Marian Cozma halála után is elkezdődött az ujjal mutogatás a cigányságra. Nem is beszélve a Szíven szúrt ország című, két hónap alatt összegányolt valamiről, aminek már a plakátja is magában hordozta a tömény uszítást. Biztos sokan emlékeznek még rá: egy feltűnően barna bőrű kéz - a közérthetőség kedvéért egy arany karkötővel megspékelve, tegyünk még egy lapáttal a sztereotípiára - egy tőrt szegez a plakátot szemlélő felé. Mellette a film címe egyértelművé teszi: a cigányok az egész országot szúrják éppen szíven. Maga a film pedig máig nem tisztázott, vitás kérdésekre adott még vitásabb válaszokat, amelyeket viszont kész tényként kezelt. Előzetesen úgy hirdették, hogy megszólalnak benne roma vezetők is - már ezzel is irányba terelve a témát. Ám ehhez képest csak Mohácsi Viktóriának volt maximum két megszólalása, azt is úgy vágták be, hogy egyből érkezzen rá a cáfolat a kérdéskörben teljesen illetéktelen emberektől. Így a Marian Cozma-álemlékfilm fő tanulsága az maradt: bizony, a cigányokkal nagy baj van, amit már sürgősen meg kéne oldani - vagy így, vagy úgy. (Amivel tényleg baj van, az a magyarországi cigányság helyzete, de ez a cikk most nem arról szól, a szóban forgó film meg pláne nem.)
            Ehhez Marian Cozmának már régen semmi köze. Sem Marian Cozma gyászólóinak, akik egy gyermeket, egy csapattársat, egy barátot, egy példaképet vesztettek el, és ez a mély fájdalom már kitörölhetetlenül szívükben marad. Ez az egész jelenség inkább azokat minősíti, akik Marian Cozma halálát ürügyként használják a társadalmi feszültségek szítására, és véres kardként hordozzák a cigányság elleni faji háború meghirdetéséhez (amit hívhatnak „nemzeti önvédelemnek”, vagy akár ingyombingyom tálibernek is, attól az még ugyanaz marad). Ugyanígy minősíti azokat, akik ebből a tragédiából akarnak politikai vagy egyéb hasznot húzni, hírnevet szerezni, hogy óriásplakáton lássák viszont saját nevüket. Az ilyen hullarablók szégyelljék magukat mélységesen, és hagyják Marian Cozmát végre békében nyugodni.

Tucker Dávid

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.