Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MAGYARNAK LENNI

2010.01.08

Napjainkban már nem tudunk őszintén beszélni. Az, hogy egy ilyen triviális és elsőre semmitmondó kifejezés, hogy „Magyarország a magyaroké” ilyen indulatokat tudott felkorbácsolni csupán demokrácia-deficitünk egyik manifesztuma.
            Mert mit jelent magyarnak lenni? Mi a magyar most, tehetném fel patetikusan. Véleményem szerint, magyar az, aki magyar állampolgárságán túl vagy éppen annak ellenére magyarul beszél, érez és gondolkodik. Ez márpedig akkor is így van, ha ezt egyesek vitatják, hovatovább tagadják. Sokan azzal érvelnek, különösen a jobboldalon, hogy a jöttmentekkel, az „idegenekkel” van a probléma. A legtöbb „kisebbségünk” több mint hat évszázada lakja a Kárpát-medencét, ha nyelvben nem is, de lélekben magyarokká válva, tehát ez az érvelés nem állja meg a helyét. Sokan azt mondják, hogy jelenlétük nekifeszül a „vér és rög” hagyományának. Vér alapján Petőfi és Táncsics Mihály, akiknek magyarsága úgy gondolom, vitán felüli, már nem lenne magyar, hisz mindketten szláv származékok. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy mindketten a baloldal szellemi örökségéhez tartoznak, ma már könnyedén lehazaárulóznák őket. Eme logika alapján Hunyadi János sem tekinthető magyarnak, de ma nincs olyan magyar, aki ezt tagadná. Agyunk képtelen befogadni Mátyás király és Drakula vajda közti rokoni kapcsolatot. De a legnagyobb magyar, Széchenyi sem tudott édes anyanyelvünkön, mégis meghajolunk politikai nagysága előtt, nem róva fel neki, hogy a konzervatív Képhagyomány elidegeníthetetlen része. Egyik legkatolikusabb költőnk Radnóti csak származására nézve volt zsidó: életében minden a magyarsághoz kötötte. Magyar volt, de nem vérségi, hanem választási alapon.
             A demokrácia-deficit második problematikája a sémákban való gondolkodásban keresendő. Günther Grass munkásságát egész Németországban elismerik, a német kultúra elidegeníthetetlen része és az őt ért kritika sohasem abból indult ki, hogy lengyel származású vagy abból, hogy elkötelezett baloldali. Kertész Imre Nobel-díjának az ország nem örült: az egyik része frusztráltan csodálkozott egy a kánonból mellőzött egzisztencialista íróra, a másik része pedig csak a származását és a témát látta, de nem vették észre, hogy nem a Holocaust megjelenítéséért kapta az elismerést.
            A magyar hisztéria további oka hogy a tágan értelmezett baloldal (én annak kultúrája, melybe a liberálisok is beleszámítanak, hovatovább hegemón szerepet visznek) az elmúlt 20 évben nem mert szembenézni az elmúlt két évszázad mérlegével. Ha a hagyomány felől közelítünk, a hagyományos magyar baloldal 1918/19 erőpróbáján vérzett el, míg a tradicionális „rendszerfenntartó úri osztály” 1944/45-ben múlt ki dicstelenül. A rövid, de nyílt bolsevik diktatúrát követően a (poszt)sztálini berendezkedés traumája mind a mai napig terhes öröksége a baloldalnak, mellyel legalább annyira nem nézett szembe, mint a jobboldal Trianonnal, a Horthy-rendszerrel és az abba kódolt nyilas rémuralommal.
            A jobboldal agresszív reváns-politikája mely elfedi és (szuper)nacionalista mítoszba öltözteti technokrata voltát, legalább annyira hozzájárult egészségtelen nemzettudatunkhoz, mint a doktriner neoliberalizmus átvétele, mely elsődlegesen egy gazdaság-politikai elképzelés, esetleg divatos szóval kifejezve: felzárkózási stratégia. Felelősség kérdésében a balliberálist jobban elmarasztalom, mert „hivatalosan” 12 év kormányzás súlya és adóssága nyomja, de ez nem ad felmentést a jobboldalnak az elmúlt években tanúsított viselkedéséért.
            Mégis bizakodó vagyok. Az egyetlen kiút a tudatos nevelésben, a felvilágosításban keresendő. Az iskola, amellett, hogy konzervál és átad egy meghatározott ismeretanyagot orientál is (vagy legalábbis kellene): egy bizonyos szemléletet ad át, viszonyt a történelmünkhöz, a múlthoz, mely értelmezi a jelent és kulcsot ad a jövőhöz.
            Gondolataimat a fentiekkel összhangban egy Weöres Sándortól vett idézettel szeretném zárni: „Nemzetünk életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják. A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne.”

            Csókás Máté

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.