Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MÁRIA MAGDOLNA ÉS JÚDÁS

2009.11.23

Mária Magdolna és Júdás

Mi itt a baj, mi a fölháborodás tárgya? Miért tudománytalanabb vagy hiteltelenebb ez a két történet: a Da Vinci kód vagy a Júdás evangéliuma, mint a négy evangélista tudósítása a Megváltó életéről? Ők sem voltak szemtanuk, és ha igen, bértollnokok voltak. Pártpropagandisták. Rendben van, nem megélhetési hívek, az életüket kockáztatták az „ügyért”, de végül is nem csak a pénz lehet érték. Más dolog nyomorban, éhesen, rongyosan névtelenül elpusztulni (mint a többi ismeretlen senki), és más fölmagasztosulni mártírként a HIT oltárán, ha véletlenül lecsapna a szerzőkre a tiltott propaganda anyag miatt a korabeli római titkosrendőrség. És a nevük még kétezer év múltán is fönnmaradt, még ha az általunk ismert nevek „fedőnevek” is, mint fontos mozgalmárok esetében szokás. De egy biztos: mind a négy evangélistának az volt a föladata, hogy az őskeresztény közösségek számára írjanak „tananyagot”.
            Nem célom a fogalmazással semmiféle blaszfémia! Csak hát az események óta kétezer év élményével vagyunk gazdagabbak, de úgy is mondhatom: kétezer év élményével súlyosabb a lelkünk. Nem várhatja el tőlünk semmiféle Egyház, hogy egy kétezer éves, mára – enyhén szólva – elavult kommunikációs jelrendszer szerint fogalmazzuk, még ha létezik is közös platform közöttünk, szekulárisok és klerikálisok között – s ez éppen Jézus tanításának az esszenciája.
            A kétezer éves kódrendszer őrzői általában a más fogalmazáson bőszülnek föl, nem a nyílt tagadáson. Nem értik, mitől bukkan föl újabban az általuk egyedül autentikusnak elismert forrásanyag (a négy evangélium, az un. Újszövetség) modernebb, laikus értelmezésének az igénye. Torzítások, szélhámosságok, félreértelmezések, régi tévhitek fölújításai! – hajtogatják haragosan. Gyanítom, azt nem érti az Egyház, hogy az elmagányosodott ember még a második ezredfordulón is hinne, ha tudna…; ha nem volna a kereszténység kommunikációs jelrendszere olyan végtelenül elavult, ami már nem szól a mai emberhez. A új-protestáns egyházak sokat lazítottak a klerikális szigoron, de az eredeti formanyelv humanizálását (mondhatom azt is: laicizálását) ők sem tűrik, ezért az emberek modern jelrendszereket, kódokat kreálnak, hogy hinni tudjanak benne. Vagy nem „hinni”, mert a „hit” is elavult. Hinni a templomban és az X aktákban kell; a tudományos világképpel fertőzött modern ember tudni szeretne. Közelebbit és hihetőbbet tudni az amúgy nagyon rokonszenves Názáreti Jézusról. 
           

Kép

  De mitől egyedüli hiteles forrásanyag a négy evangélista szövege? Lehet az Újszövetség üdvtörténeti szempontból hiteles, történelemtudományi szempontból nem tekinthető hiteles forrásnak. Hiteles forrásnak csak a mozgalmon (a korai keresztény közösségeken) kívül keletkezett, így bizonyíthatóan elfogulatlan, írott, azaz rögzült, információ tekinthető. Ilyen pedig nincs. Ami mégis van, maximum arra vonatkozik, hogy létezett egy Jeshua (Jesus) nevű személy, aki valamiféle zsidó próféta volt az első században, keresztre feszítették, és követőiből egy zsidó szekta alakult. Minden más információ belső, vagyis az ókeresztény közösségen belül keletkezett. Még a gnosztikus keresztényektől származó irat, az un. „Júdás evangéliuma” is.
            Régóta kettős értékrend uralkodik a nyugati kultúrában. Ismerünk egy morális értékrendet, látszólag el is fogadjuk – szeresd felebarátodat, atyádat és anyádat tiszteljed, ne ölj, ne hazudj, ne lopj, felebarátodnak se a feleségét, se egyéb ingó és ingatlan jószágát, vagyonát ne kívánjad –, de közben tudjuk, hogy ez az értékrend nem működik. Ez a rászedhetők, a hülyék, a jámborok, a vesztesek értékrendje. Ezzel szemben működik az, hogy ne szeress senkit (téged se szeretnek), felejtsd el az empátiát, szolidaritást; ölj, hazudj, lopj, rabolj, légy gyanakvó, irgalmatlan, kegyetlen és gátlástalan a javakért folyó versenyben, és a szerzésen és a fogyasztáson kívül ne legyen más istened, akkor vagy nyerő, király, macsó, dögös csaj, egyáltalán: akkor vagy győztes! És óvakodj a vesztestől, mert fertőz, akár az ebola vírus.
            Továbbá a nyugati, euró-amerikai kultúrában össze tudták egyeztetni a hitet és a tudományt. Egyszerre vagyunk képesek játszani a hívőt – sőt: olykor őszintén hinni –, és művelni a tudományt (elfogadni a technika és a civilizáció áldásait), egyszerre tudunk templomba járni és internetezni, annak ellenére, hogy a klérus, létezése óta, tűzzel-vassal harcol a tudomány minden vívmánya, a legkisebb eredménye ellen is. Eleinte váltakozó szerencsével folyt a küzdelem; az inkvizíció tortúrái és máglyái segítségével az Egyház néha győzött. Gyakorlatilag az Újkor kezdete óta az Egyház minden csatáját elveszíti, mégis újra és újra harcba indul a tudományos fejlődés ellen. Az euró-amerikai lélekben meg kialakult az a skizofrénia, hogy miközben a tudomány minden vívmányát szemrebbenés nélkül alkalmazza, él vele, élvezi(!), sőt kutatja a valóság még föltáratlan titkait, tudományos törvényeit, közben zavartalanul templomba jár, gyónni és áldozni megy, és kereszténynek hiszi magát.
            Az iszlám világ belerokkan ebbe a kettősségbe, és el akar pusztítani mindent, amiről a próféta nem tudott. Na de mivel? Azokkal az eszközökkel és fegyverekkel, amelyeket az istentelen nyugati kultúra és civilizáció hozott létre. Az alexandriai könyvtárat is fölgyújtották azon az alapon, hogy egy érvényes könyv van: a Korán. Abban minden benne van, ami fontos, a többire nincs szükség. Vajon benne van-e a Koránban, hogyan kell repülőgépet építeni? Benne van-e, hogy Iránnak és Pakisztánnak atombombája legyen? Benne van-e a Koránban az atombomba előállításának technológiája? És ha nincs, akkor mit gondoljunk róla? Most benne van a Koránban minden, ami fontos, vagy nincs benne?
            A Da Vinci-kódnak vagy a Júdás evangéliumának tudományos hitele ugyanakkora, mint Márk vagy János evangéliumáé. Jópofa sztori. Jó regény- vagy filmanyag. (A Varázshegy valamivel jobb…) Miért lehet az ötlettel milliárdokat keresni? Mert a Római Katolikus Egyház tiltakozik ellene, mert az Egyház a négy evangéliumot fogadta el és szentesítette, mint egyedül hiteleseket. Hogy ezek az Írások nem egyeznek, sőt ellentmondásban vannak egymással, az a teológusokat nem zavarja, sosem volt erősségük a logika. Ezért, bár a keresztény egyházak a Da Vinci-kódot elutasítják, üldözik – nem olyan nagyon; (hatalmuk, erejük fogytán) senkit sem küldenek máglyára érte –, a „téveszmék” terjedését megakadályozni egy szikrányit sem bírják. Miért fogyasztják népek? Mert szentségtörőnek lenni ugyanolyan gyönyörűség, mint minden perverzió. Mert a botrány ugyanolyan kéjes érzés, mint amilyet a drog, az alkohol vagy a szex kínál. Kiemel a szürke, elviselhetetlen hétköznapokból, ahol a kisember úgyis állandóan vesztes. Ez a titka, ezért keres dollármilliókat a sztorival, aki kitalálta és aki forgalmazza.
            És a történet legelső föltételezésében nincs is semmi különös, semmi nie da gewesen. Egy harminc éves zsidó férfiú az első században, Izraelben, polgári foglalkozására nézve rabbi vagy próféta, miért ne lehetett volna nős? Sőt minden valószínűség szerint nős volt. A második tétel, hogy éppen a kíséretében levő Mária Magdolna lett volna a felesége, már valószínűtlenebb, de nem lehetetlen. Mert inkább hihető, hogy míg a Mester tanított és prófétált, az asszony otthon maradt a gyerekekkel. Az Írást (Újszövetség, a négy evangélium) tanulmányozva az is kiderül, hogy soha senki sem állítja, hogy a parázna asszony, akit Jézus megmentett a megkövezéstől, azonos lenne Mária Magdolnával. Mária Magdolna inkább követő, hívő, tanítvány, sőt valószínűleg nő létére még apostol is. Talán rangsorban még Simonnál (Péternél) is fontosabb, csak hát nő…
            Jézus, biztos vagyok benne, az emancipáció abszolút híve volt, de volt fontosabb tantétel is, amit neki és csapatának hangsúlyoznia kellett; a női apostol ügye nem volt terítéken. Terítéken volt viszont a „parázna asszony” fogalmának alapos megreformálása; az se semmi! –, mondjuk mi a XXI. században. A parázna asszony mai nyelven kurva, prostituált, akit az első században, még a humánus zsidó közösségben is, halálra lehetett kövezni. (Jó hecc volt: kanbuli!). Jézus a következő mondattal állította meg a vidám kődobálókat: „Az vesse rá az első követ, aki sohasem vétkezett!” És íme, csodák csodája, a marcona és fölhevült kődobálók fölemelt keze, markukban a kővel, megállt a levegőben, és a lelkükbe tekintve meglátták a múltban elkövetett bűneiket. A csoda ebben (én legalábbis így látom) az, hogy a Mester jelenlétében nem mertek hazudni. Félredobták a köveiket és elsomfordáltak. De azt senki sem írta le, hogy a parázna asszonyt Mária Magdolnának hívták volna.
            Jézus vélhetően (abból, amit „tudunk” róla), kényes volt erre a fajta egyensúlyra. Ha azt várod, hogy bűneid megbocsátassanak, először te bocsáss meg az ellened vétkezőknek. Ne ítélj, hogy ne ítéltessél. Ne törj pálcát más fölött, ha te nem vagy teljesen vétlen. (És ami a prostitúciót illeti: a világ egyik leghumánusabb és legprogresszívebb törvénykezése, a svéd, ma már nem a prostit bünteti, hanem a stricit és a klienst. Tehát aki futtatja a lányt, és aki igénybe veszi. Talán hallottak valamit Jézusról?)
            Összegezve: azt semmi nem támasztja alá, hogy Mária Magdolna lett volna Jézus felesége (azt sem, hogy a szeretője), de azért nem zárható ki. Ám valószínűbb, hogy inkább követője, munkatársa volt.
            A harmadik tétel, számomra már nagyon hiteltelen, mondhatnám agyrém, nem csodálom, hogy a bemutató közönsége röhögött a filmen. Megjegyzendő az elérhető hazai tudósítások kizárólag a botránnyal foglalkoztak, arról szó sem esett, hogy a film önmagában (mint film) milyen volt, hogy volt megcsinálva. A rendezőről, Ron Howardról nem sokat tudok, a színészek igazi sztárok, Tom Hanks, Jean Reno, Audrey Tautuo, velük egy jó rendező jó forgatókönyvvel hegyeket tudna mozgatni. De, mint olvasom, a bemutatón résztvevő újságírók azt írták: „a film nagyon hű a regényhez, de már a regény is egy nagy hülyeség volt, a film még annál is rosszabb. Ráadásul két és fél óra.” De ez csak a filmet minősíti, az ötletet, hogy ugyanis lehet Jézus történetének alternatív olvasata is – nem. A harmadik tétel, amin valószínűleg röhögtek, a tudósítások szerint az volt, hogy Mária Magdolna a Jézus nemzette lányával a nagypénteki események után pár évvel (Jézussal együtt vagy nélküle) hajón megérkezett Izraelből ide, Európába, dél francia területre, ahol is az ott élő derék frankok azonnal befogadták őket. A Szent Vér (vér, nem gén!) tehát köztünk van itt, Európában, csak nem ismerjük föl.
            Vermes Géza, az oxfordi egyetem nagytekintélyű ókorkutatója azt veti Dan Brown, A Da Vinci kód írója szemére, hogy egy regényben, ami nyílván fikció (azt talál ki benne, amit akar), a sztorit úgy állítja be, mintha az történelmileg hiteles valóság lenne. Jaj, istenem! Vermes professzor úr nyilván kiváló történész, az esztétikáról azonban fogalma sincs. Az epika olyan társasjáték író és olvasó között, ahol az olvasó tudja, hogy a regény ki van találva, fikció, a képzelet műve stb., de ha az író képes elhitetni vele, hogy ez maga a színtiszta valóság, hitelesebb, mint egy dokumentum, az olvasó boldogan belemegy a játékba, mert miért szurkoljon Mária Magdolnának, ha ő a fantázia szülötte… sokkal nagyobb élvezet egy valóságos embernek szurkolni.
            Truman Capote azzal adta el Hidegvérrel című regényét, hogy dokumentumregény, minden szava valóság. Olvastam és fütyülök rá: jó regény. Csakugyan minden szava igaz, de nem a beleszerkesztett áldokumentumok miatt, hanem, mert Capote jó író, és el bírja hiteti velem, amit leír. Abszolút közömbös nekem, az olvasónak, hogy a dokumentumai valóságosak-e vagy ő találta ki őket, ha elhitető erővel írja le nekem a történetet. Az író ezer trükköt talál ki, hogy elhitesse a fikcióról, hogy valóság: egyes szám első személyben írja, akár egy naplót, azt állítja, hogy a kéziratot egy titokzatos asszonytól kapta, hogy a könyvtárban találta, hogy egy haldokló indián vagy egy üzbég koldus mesélte el, hogy évekig kutatott levéltárakban a hiteles iratok után; ha ügyesen csinálja, az olvasó boldogan hisz neki, ez a társasjáték lényege. Csak lelepleződni nem szabad. Ha én az írót egyszer is hazugságon érem, azt mondom: „na ne, ez már túlzás, ezzel ne akarjon megetetni” – vége a játéknak. Többé egy szavát sem hiszem el.
            Vermes Géza professzor szerint a „Júdás evangéliuma”, Júdás fordított szerepe Jézus történetében, ami valóban létező dokumentum: a második században a gnosztikus keresztények jegyezték le (milyen teológiai, filozófiai tételek alapján, abba ne menjünk bele, túl bonyolult), „a dokumentum tehát csakugyan gyarapítja a gnosztikusokról való ismereteinket, Jézus életének tanulmányozásához azonban irreleváns”. Csakhogy, szerintem, Jézus életének a tanulmányozásához a fantáziánkon kívül minden irreleváns, olyan kevés konkrét adatot tudunk róla. A hús-vér történetet a négy evangélista is a maga fantáziájával építette föl az őskeresztény közösségek okulására.
            Egy akciócsoportban, mint az apostolok gyülekezete, az áruló jelenléte dramaturgiai közhely. Nélküle színtelen lenne a sztori. Mindig kell negatív hős, besúgó, áruló, intrikus; mondjuk ki: bűnbak. Kell egy Jago vagy egy roma, egy néger vagy egy zsidó. Mitől lett Júdás, az áruló, egyúttal a gonosz zsidónak is a szimbóluma, ebben a minőségében a teológiai, majd idővel a politikai antiszemitizmusnak is a forrása, végső soron a holocaustnak is az (egyik) indoka?
            Az őskeresztény csoportoknak három nyomós okuk is volt arra hogy elhatárolódjanak a zsidóságtól. Minthogy Jézus és az apostolok is egytől egyik zsidók voltak, nagy volt annak a veszélye, hogy a keresztényeket is csak egy zsidó szektának tekintik, nem új vallásnak. El kellett határolódniuk a szabadságukért küzdő zsidóktól azért is, hogy a Birodalom a lázadó zsidókkal együtt ne tekintse ellenségnek a keresztényeket. Harmadszor minél több pogány csatlakozott az új hithez, annál kellemetlenebbek voltak a zsidó gyökerek. És minél jobban hangsúlyozták a gonosz áruló: Júdás zsidóságát, annál inkább el lehetett feledtetni Jézusnak és az egész csapatának a zsidó eredetét.
            De ha Júdás nem áruló, hanem Jézus leghűségesebb tanítványa, sőt barátja, aki segít a Mesternek betölteni az Írást, a történet sokkal átélhetőbb, hihetőbb, sokkal emberibb. Miért legyen Isten Fia története emberibb? Mert a lelkünk mélyén már régen nem hiszünk sem Istenben, sem az Isten fiában, szeretnénk hinni viszont Jézusban, az Emberben. A Tanítóban.
            Tehát Jézus, a Tanító, fölfedez valami elképesztő, mindent fölforgató igazságot, ami első hallásra, ne tagadjuk, agyrémnek hat. Hogy „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” az adott korban nem volt reveláció, a gondolat ott volt már a Tórában is, Mózes harmadik könyvében. Jézus ehhez azonban hozzáteszi, hogy minden ember a te felebarátod, következésképp: szeresd az ellenségedet is.
            Micsoda?! Ez megőrült?! Aki engem megdob kővel dobjam vissza kenyérrel? Ha megütik az egyik orcám, tartsam oda a másik orcám?! Hát ha eszerint élünk, a gazemberek sorra megölik a jó embereket, és a gazemberek, a szörnyetegek fognak uralkodni!
            És ha mégsem őrült meg? Gondoljuk végig újra, együtt, higgadtan. Mert mi történik, ha egyszer csak a szeretet diffundál? Tudjuk valahonnan, hogy a mennyiségi változás egy ponton minőségibe csap át. Mi van, ha addig tekintünk konokul és rendíthetetlenül minden embert a felebarátunknak, amíg a szeretet szétterjed az egész világon; mai szóval: globális nem lesz? És ha Jézusnak ez a fölfedezése volna maga a Megváltás?
            Utópia? Bocsánat, de sose mondtam, hogy tudomány. Csak tudom: vagy ez az utópia, vagy a globális végpusztulás – és ma már belátható határidőn belül. Lehet választani.
            Jézus tudta, hogy mit fedezett föl, és azt is, hogy ennek a gondolatnak valami óriási reklámot, piárt, hatalmas média-fölhajtást kell teremtenie, ha nem akarja, hogy elsikkadjon, feledésbe merüljön a kor sok ezer próféciája között. Tudta, hogy kortársai még mindig az Istenségnek bemutatott véres áldozat pogány rítusánál tartanak – sajnos. A zsidó honfitársai is. Keresztre kellett feszíttetnie saját magát az Ószövetség próféciái szerint, el kellett hitetnie magáról, hogy ő Isten fia, a Messiás, így volt csak sansza rá, hogy a tanítását megismerje az egész akkori világ. Hogy szeretett hívei és követői mit tesznek majd a tanaival és a tanai nevében akár már néhány száz év múlva is, azt persze nem tudhatta…
            Hát ennek a rítusnak a megrendezésére szövetkeztek ők ketten Júdással, aki alig kisebb áldozatot hozott, mint a Mester, hisz vállalta, egy életre, az áruló szerepét, és hogy neve évezredekre az árulás szimbóluma lesz.
            Ez azért már szép történet, nem? (Majdnem pontosan így értelmezte a Júdás mítoszt Ördögh Szilveszter is). Ebből a sztoriból boldogan csinálnék mozit, hollywoodi költségvetéssel, európai szellemben. Nagy botrány és nagy siker lehetne ebből is, csak éppen többet és hasznosabbat mondana a világnak, mint A Da Vinci kód.

Kertész Ákos

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.