Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MI VAN A KIS ZÖLD LÁDÁBAN

2009.10.28

Mi van a kis zöld ládában?

Aznap kezdett esni az eső, amikor a sors ajándékaképpen visszarepültünk a nyárba. Telefonon beszélve az itthoniakkal, megtudtuk, hogy Pesten hat, nyolc fok van és zuhog az eső; Dél-Krétán 38–40 fok volt, és a víz 26 fokos, az ég áttetsző ultramarin, a tenger mély zafírkék, …se leírni, se lefesteni, se lefényképezni nem lehet; szinte giccs. Zöld lombok, fehér házfalak, és szikrázó nap, s az estéket mintha Csontváry festette volna. De a végén persze kiűzettünk a Paradicsomból: haza kellett jönni a zimankóba.
            Egyik napról a másikra belénk fagyott a lélegzet. Voltak, akik fűtöttek, voltak, akiknek a Főtáv fűtött, mert a lakók közösen kérték.
Nálunk nem fűtöttek. A lakók nem kértek közösen semmit, a lakók individuálisan vacogtak (vacogtunk), de büszkén, mint igazi független személyiségek.
            Nem újság, már-már közhely, hogy a demokráciának nem egyedüli, csak az egyik lehetséges működési terepe a parlament. A demokrácia a családban kezdődne (elvileg), vagyis abban a közösségben, amely az egész társadalom alapját jelentené. Mivel – és ez is közismert tény – a kapitalizmus az individuum túlhangsúlyozásával éppen a hagyományos közösségi formákat rombolja, így a legelső helyen a családot, ezért a demokrácia alapjai igencsak meginogtak.
            Egymással késhegyig menő szabad versenyben állók nem tudnak közösséget alkotni, a közösség föltétele a szolidaritás, az együttműködés. És a spontán szerveződő, szolidaritáson alapuló közösség a kapitalizmus legfőbb ellensége, mert a közösség közös érdekképviseletet jelent, a hatalomnak csak a közösség képes ellentmondani.
            Sok hivatásos szájtépő harsogja a család dicséretét: Isten Haza Család. De így csak kiürült jelszó, halottnak a csók. Már az sem gondolja komolyan, aki a zászlajára tűzi, mert ezeknek a „hagyományőrzőknek” semmiféle elképzelésük, semmilyen stratégiájuk, taktikájuk nincs a hagyományos közösségek megmentésére, sohasem tisztázták, milyen erők állnak a társadalom atomizálódása mögött. E nélkül megkísérelni sem lehet a széthulló közösségek összetartását, lerombolásuk meggátolását, vagy újjáépítésüket.
            De éppen ezt nem tudják, sőt, nem is akarják tudni. Mert a tudás kötelez, a tudás birtokában nem volna elég szájalni, cselekedni is kellene. Nem neonáci szervezeteket, agresszív ösztönök „jogszerű” kiélésére szolgáló bandákat alapítani, hanem közösséget építeni.
Abból indultam ki, hogy mi büszkén és egymástól elszigetelten vacogtunk mint atomizálódott individuumok, nálunk a lakók nem kérték kollektíve, hogy amikor az átlaghőmérséklet a novemberi szintre zuhant, fűtsenek, mert a lakók meg se találták egymást. Igaz, nem is keresték.
            Nem csak a család, de az együttlakók közössége is hagyományos közösség (gondoljunk csak egy régi falura), mert ezer közös ügy, közös érdek képviseletében léphetnének föl, ha eszükbe jutna, hogy közösen is föl lehet lépni. Ha lenne a polgárokban egymás iránt annyi bizalom, ha nem félnének egymástól, ha nem tartanának attól, hogy szomszéd bele akar látni a tányéromba, aztán még bele is köpne a levesembe, az én hátamon akar fölkapaszkodni (ugyan hova?), ha sokat szervezkedünk együtt, egy nap azon kapom magam, hogy kirabol. Vagy följelent. Vagy elcsábítja a feleségem, megizéli a lányomat, drogot ad a fiamnak… szóval jobb szigorúan bezárkózni, kerülni a bizalmas érintkezést, legföljebb ki-ki magányosan tüsszög, köhög a zárt ajtók mögött.
            Nálunk sok a kutya a telepen, ami persze dicséretes, a kutya gazdagítja az életünket. A köztisztasági hivatal a kutyaürülék kezelésére egy szép zöld ládát rendszeresített oldalán lógó műanyag zacskókkal a kutyagumi begyűjtéséhez. Eleinte a gazdák lelkesen használták a hivatal ajándékát. (Mert, mondanom se kell, a ládát s a zacskókat nem a kutyatartók közössége rendszeresítette, hanem az önkormányzat). Később győzött az ősi magyar trehányság és közöny: minek? Ismét tele lett kutyaszarral a fű, még a gyűjtőláda mellett is, a zacskók (ingyen zacskók!) viszont rohamosan fogytak a zöld ládák oldaláról, magyarul: a telepi polgár ellopta, és többé nem kutyagumi gyűjtésre használta, hanem… a jó ég tudja mire.
            Még itt sem tartunk, tehát! A kutyaszar problémát sem lehet közösen megoldani még a hivatal segítségével sem, a filléres gyűjtő zacskókat sem lehet őrizetlenül föllógatni. Ahogy a Mc’Donalds meg a Cora klozetjéből is ellopják az akasztót - gondoljuk meg: az individuum direkt csavarhúzóval megy vécére, hogy lecsavarozza a fogast -, a foglalatból kilopják a villanykörtét.
            Miféle kollektív érdeket képviselni küldjük a parlamentbe a képviselőnket, ha még itt sem tartunk? Először a „hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében” kellene meghányni-vetni közös érdekeinket, hogy lássuk, mit is akarunk, mit képviseljen a nevünkben a képviselő. De működő közösségek, lakóközösség, munkahelyi- és szakmai közösség (szakszervezet, kamara, egyéb korporációk) nélkül az érdekeinket, vágyainkat, a szükségleteinket a pártok fogalmazzák meg, ahogy a reklámok az álmainkat. A te álmod az új Toyota, a még újabb intimspray, a legeslegújabb mobiltelefon, amelyen nemcsak telefonálhatsz (nulla tarifáért), de amely az SMS mellett e-mailezik, szöveg-szerkeszt, fényképez és filmez, ami rádió, televízió, delphi jósda és körmöt rág, a te álmod a vizitdíj, meg a több biztosító az egészségbiztosításban, miközben a pénztárcádból egyikre sem telik, az áramszolgáltatás privatizációja, amitől másfélszeresére emelkedik az áram kilowattonként, a melegházasság, a drogliberalizáció és a drákói keresztény szigor – én tudom, a Gatyapárt, a Kacsapárt, hogy mi kell neked, hogy miről álmodozol, szavazz rám!
            A demokrácia a többségi akarat érvényesülése. A demokrácia, tárgyalás, alku, érdekegyeztetés. Csakhogy közösségek nélkül nem lehet még artikulálni sem az egyes ember érdekét, akkor mit is egyeztessünk, miben is keressük a konszenzust? Így a képviselő nem bennünket képvisel, hanem mindig önmagát. A politikust és a politikát.
            Tele van a politikával a hócipőd? Nem bízol a politikusokban? Alkoss közösséget! Bízzál a társadban! A házastársadban, a szomszédodban, a munkatársadban. Ne a politikus mondja meg neked, hogy mit akarj, te mondd meg a politikusnak, hogy mit akarsz te! Hogy mit akarsz tőle. Ja, ha egyedül kiabálsz, a kutya se hallja meg a hangod. Tanulj meg összefogni, ha sokan mondjuk ugyanazt, ha kórusban mondjuk ugyanazt, talán egyszer meg is hallják!

Kertész Ákos

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.