Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


NINCS MOZI, DE VAN FILMKLUB

2011.02.18

Kép A félegyházi Nagy Attila Filmklubot lelkes fiatalok hozták létre 2010 szeptemberében. A kezdeményezés célja volt, hogy új, kulturális alternatívát teremtsenek a helyi fiatalok számára, és lehetőségeikhez mérten minél aktívabban jelen legyenek a város kulturális életében. Annak ellenére is sikerült eredményes félévet zárniuk, hogy jó néhány nehézséggel kellett szembenézniük. Ezek közül a legjelentősebb az volt, hogy a félév vége felé kénytelenek voltak átköltözni a város egyetlen (most már nem üzemelő) mozijából a Rocktárba. A mozi megszűnése egyúttal jelentőségüket is növelte, hiszen ezáltal Félegyháza egyetlen rendszeres és nyilvános mozgókép-vetítéseinek biztosítóiként annak szerepét is pótolniuk kell a település életében.
            A szervező csapat tagjai a Fiatalok az Ifjúságért Egyesület helyi aktivistái, akik fontosnak tartják, hogy tevékenységük mind szélesebb körben jelenjen majd meg a jövőben, teret és lehetőséget kívánnak biztosítani a filmklubon kívül egyéb programokra is, a helyi Ifjúsági Önkormányzattal szoros együttműködésben. A budapesti székhelyű, non-profit ifjúsági szerveződés támogatása elengedhetetlen volt a kezdeményezés eddigi fennmaradásához, hiszen támogatásuk nélkül a filmklub nem tudta volna például ingyenesen lebonyolítani vetítéseit. A Nagy Attila Filmklub ugyanis non-profit kezdeményezés.
            A vetítések ingyenesek, az elsődleges célközönség, a helyi fiatalság pedig örömmel vesz részt rajtuk. Az elmúlt félévben előfordult, hogy 70-80 fő látogatásával is számolniuk kellett, jó fogadtatás remélhető a filmklub tavaszi évadának első hónapjában, februárban meghirdetett „szabad hónaptól” is, melynek keretében a filmklub honlapján lezajlott szavazás alapján a közönség által győztesnek kihozott négy filmet vetítik le. Ezek a Harcosok klubja, a Requiem egy álomért, a New York Bandái és a Tökéletes trükk című alkotások, melyek bemutatási időpontjai: február 3., 11., 18. és 25.
            A félegyházi filmklub tehát, úgy tűnik megtalálta közönségét, s ha továbbra is ilyen eredményesen tud majd jelen lenni a város kulturális életében, remélhetőleg annak mind jelentősebb kulturális tényezőjévé válnak majd. Persze ehhez nem csak az ő lelkesedésükre, a közönségre, a városra is szűkségük van.

Minden csütörtök, 17 óra, Öreglaktanya – hirdetik plakátokon, az interneten, a Facebook-on, valamint honlapjukon.

Forrás:
Kis-Kunság.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.