Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ŐRSÉGVÁLTÁSRA VÁRVA

2009.09.26

Olvasom, hogy a baloldal helyzetével elégedetlen civilek és szervezetek új baloldali mozgalmat hívtak életre, céljukként a hiteles szocialista alternatívát jelölve meg. A képeket elnézegetve az alakulón Krausz Tamás beszéde beleveszett a közönség protéziscsattogásába és a totális érdektelenségbe.
            Kétségtelen, megmosolyogtató jelenség, ahogy a kriptokommunisták erőlködnek, de sajnos nagyon is tragikusnak tetszik, ha csak ennyire futja a baloldalon.
            Az idén 20 éves demokráciánk szomorú állapota, hogy nincs egy normális politikai csoportosulás, amelyik értékelvű és hiteles politikával előállhatna. A végeken ugyanaz a kriptaszag terjeng, ugyan a jobboldalon a múmiákat csontrablókra cserélték, de a lényegen ez nem változtat. Egy sem progresszív, előremutató jelenség: mindkét csoport visszatérni és nem meghaladni kíván egy állapotot.
            A centrum áramában ugyanaz a fásultság: pusztán pragmatikus lépések, semmi több. Ebben mindegyik oldal megegyezik, legfeljebb jobbról erőszakos ellenkultúrával és nemzeti mázzal öntik le a mondandót. A valódi hatalom a bürokratáké, nem a pártoké.
            Nézem a 20 évvel ezelőtti újságokat, a kerekasztal-tárgyalások és a MSZMP utolsó kongresszusának képeit. 20 év alatt az egykori „rosszarcú, de szépreményű fiatalok” annak rendje és módja szerint belekorrumpálódtak a hatalomba. Ez sajátosan pártsemleges jelenség hazánkban, de erről nem beszél senki, mert a vizsgálatot önmagán kéne kezdeni…
            Bizony ideje önvizsgálatot tartanunk. Akárhogy magyarázzuk a jelenlegei politikai elitünk végtelenül elhasználódott és hitelvesztett emberek és emberi roncsok tömege, amiből új kibontakozást nem remélhetünk.
            A kormányváltás sejthető tudatában elmerengtem az MSZP-jelenségen. Ha genezisét tekintjük, akkor majdnem 20 évvel ezelőtt, ezekben a napokban ültek össze az egykori elvtársak, hogy felszámolják az állampártot és vértelenül levezényeljék a demokratikus forradalmat. Erről ugyan nem esik szó, de ezeknek az embereknek köszönhető, hogy ’89-ben nem jutottunk Románia sorsára, hogy vértelenül és gyorsan lezajlott az átmenet.
            A reformkommunizmus furcsán érte el a célját: felszámolta a sztálini örökséget, de egyben saját magát is. 20 év távlatában elmondható, hogy nagyon hamar egy konzervatív-kispolgári képződmény keletkezett az egykori állampárt romjain.
            A kádári nosztalgia volt a párt legnagyobb erénye: a „második boldog békeidők” illúziója, amihez a „szerethető balek” képzete is gyorsan hozzátársult. A fecsegő felszín, a hangzatos reformszavak és újító ígéretek ellenére párt(apparátus) többségében mind fizikailag, mind lelkiekben a késő-kádári agónia szelleme él tovább. Az állampártból kinőtt techno-bürokrata apparátus kitermelt egy sajátos burzsoáziát, mely szocialistának nevezi magát, valójában azonban semmiben nem különbözik egy neoliberális jobboldalitól.
            Gyurcsány Ferenc ebben a tekintetben egyedül állt karizmájával, mely megfelelő bázis nélkül az első pillanatban összeomlott. „A Ferinek” nem volt valódi bázisa: belső ellenzékében egy önmagát szocialistának nevező, valójában Boros Péternél is reakciósabb életszemléletű „túlélőkkel”, saját bázisában pedig a nómenklatúra minden elemével megáldott „vállalkozókkal” és „fiatalokkal” találta szembe magát.
            A baloldal mélyén elmaradtak azok a belső reformok, amiket a jobboldal, pontosabban a Fidesz, sikeresen végrehajtott: megfelelő önazonosság, múlt és jövőkép, ellenkultúra és agresszív retorika, a centrum és a szélsőség „helyes” kiegyensúlyozása vagy legalábbis „alkalmazása”. Ismerjük jól a cinkos összekacsintást, de ebben a tekintetben a népi oldal vezére elszámította magát. Az őrségváltás megtörtént a jobboldalon: létrejött egy kontrolállhatatlan szabadcsapat, mely mögött egy fiatalos gárda áll, mely parlamenti mandátumot, bizottsági helyet, jó fizetést és megélhetést akar. Jövőképük és programjuk nincs, fűti őket a magyar lélekben oly erős „lázadó” kedv, a mindenkori kormánnyal szembeni elégedetlenség, a magyar néplélekben jelenlévő szalon (és nyílt) antiszemitizmus, valamint rasszizmus. Göre Gábor bíró úr világa feltámadóban van.
            Hol vannak a fiatalok? Hol az új Magyarország? Kiábrándult és csalódott embereket láthatunk, akik sem ide, sem oda nem állnak és jórészt igazuk van. Mint korábban utaltam rá, úgy látom, hogy kisiklásunk oka a Rendszerváltásban keresendő.
            A baloldal nem tisztázta saját múltját, saját önazonosságát, viszonyát a bolsevik örökséghez, nem készített mérleget az elmúlt 40, 50, ki tudja mennyi év eredményeiről és hibáiról. Ezért van az, hogy a mai MEBAL alakuló ülésén Krausz Tamás beszéde beleveszett a „Kádár János fan club” horkolásába.
            Jelen helyzetben, különösen a választások másnapján kívánatos volna, hogy az MSZP egy önvizsgálatot és öntisztítást tartson az elmúlt 20 évéről. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de lenne egy alternatív javaslatom.
            Taktikailag mindeneképpen előnyös lenne, ha egy esetleges pártszakadási helyzet állna elő. Megmaradna a késő-kádári konszolidált hangulatot őrző „centrum” és végre létrejönne egy, az apák múltjától elszakadó, de a magyar és nemzetközi baloldal és szocialista eszmeiség hagyományát nem megtagadó fiatalos csoportosulás.
            Mikor azt írom: fiatal, a lélekben és lendületben fiatal, kristálytiszta logikával gondolkodó emberekre gondolok. Több ifjú szocialisták is megszégyenítő vehemenciával és gondolati összetettséggel rendelkezik pl. Vitányi Iván, a mozgalom „öregje”.
            Azt is mondják, hogy a baloldal genetikailag ráront a nemzetére. Hogyan lehet egy mozgalmat, a humanizmus kiszélesítésének eszméjét, genetikai elkorcsosulásnak tekinteni, mikor mind külföldön, mind hazánkban annyi művész és gondolkodó tett mellette hitet. A teljesség igénye nélkül nemzetközi vonatkozásban: Gracia Marquez, Hemingway, Malraux, Sartre, Pasolini, Alberto Moravia, Pablo Picasso, Majakovszkij, G. B. Shaw – az ő áldozatuk és hitük nem lehet hiábavaló.
            Halála előtt Fejtő Ferenc azt írta a mai baloldal reprezentatív pártjáról, hogy az még mindig nem találta meg a saját egységes szellemi profilját, mely hosszútávon csődhöz vezet. Véleményem szerint ez a politika és nem az őszödi beszéd okozta a magyar baloldal összeomlását.
            Mint említettem, taktikailag nagyon is ajánlatos volna, az esetleges szakítás, egy tényleges anarcho-radikális párt kikovácsolása, mely a magyar progresszió legjobb hagyományait, Jászi és Bibó örökségét hivatott képviselni és fejleszteni. „Mert ami a szocialistát a konzervatív vagy liberális személyiségektől megkülönbözteti, az elsősorban az igazmondás, az igazságosság, a politika moralitásának szenvedélye.” – Fejtő Ferenc üzenete születésének centenáriumán égetőbb, mint mi azt gondolhatnánk.
            Szomorú, ahogy terjeng a hullaszag, álmos Magyarország mikor lesz ébredésed?

Csókás Máté
2009. szeptember 26.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.