Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ŐRSÉGVÁLTÁST KÖVETELVE

2009.12.29

                       „Közel az idő, mikor a hazaáruló jelző megtiszteltetés lesz ebben az országban.”

                                                                                                                                      Jászi Oszkár


Őrségváltást követelve

Az őrségváltás követelése válságjelenség, márpedig az európai baloldal válsága napnál világosabb. Mára eltűnt és avíttá vált mind a „harmadik út”, mind a New Labour, mind a német jóléti modell és annak magyar paródiája a „jóléti rendszerváltás”; egyszóval mindazok az elképzelések, melynek jegyében egykor vitorlát bontott a baloldal.
            A válság jó alkalom az önvizsgálatra, mert a rámutat azokra az okokra, azokra a felgyülemlett problémákra melyekkel az elmúlt évek gyakorlata nem vagy nem eléggé törődött. Ha a baloldalt és annak reprezentatív pártját, az MSZP-t vizsgáljuk, akkor 20 évvel ezelőttre kell visszamennünk.
            1989-ben az egykori elvtársak egy katarzisokban bővelkedő kongresszuson felszámolták az állampártot és vértelenül levezényelték a demokratikus forradalmat. Erről ugyan nem esik szó, de ezeknek az embereknek köszönhető, hogy ’89-ben nem jutottunk Románia sorsára, hogy vértelenül és gyorsan lezajlott az átmenet.
            A reformkommunizmus furcsán érte el a célját: felszámolta a sztálini örökséget, de egyben saját magát is. 20 év távlatában elmondható, hogy nagyon hamar egy konzervatív-kispolgári képződmény keletkezett az egykori állampárt romjain.
            A kádári nosztalgia volt a párt legnagyobb erénye: a „második boldog békeidők” illúziója, amihez a „szerethető balek” képzete is gyorsan hozzátársult. A fecsegő felszín, a hangzatos reformszavak és újító ígéretek ellenére párt(apparátus) többségében mind fizikailag, mind lelkiekben a késő-kádári agónia szelleme él tovább. Az állampártból kinőtt techno-bürokrata apparátus kitermelt egy sajátos burzsoáziát, mely szocialistának nevezi magát, valójában azonban semmiben nem különbözik egy neoliberális jobboldalitól.
            Nem kendőzhető el az a tény sem, hogy a liberálisokkal való halálos összeölelkezésben a „kádári aranykort” nemcsak a baloldalról dicsőítették, hanem a liberális partner állandóan a baloldal orra alá dörgölte, hogy a ’70-es évek kvázi-kispolgári világában élnek még mindig az elvtársak. (Bár a liberálisok sohasem mondták ki, vagy csak nagyon nyögve és fogcsikorgatva, de a kádári-konszolidációval beköszöntött „második boldog békeidők” korunk zaklatott és hiszterizált világával szemben nyugalmat, kiszámíthatóságot és főleg társadalmi békét jelentett. Ezt sohasem fogják „megbocsátani” a szocialistáknak.)
            A baloldal feltámadásához a kulcsot a Fidesz várható kormányzásának első éve adja majd meg. Bár ma sem tudjuk és nem is tudhatjuk, hogy milyen stratégiával számol a legnagyobb ellenzéki párt, de alapvetően két lehetősége van.
            A párt jobbközép, Európában is szalonképes része és vezetősége belátja a reformok folytatásának szükségességét. Az idő kedvez az ellenzéknek: egyrészt a megszorításokat és az államigazgatás átalakítását megindokolhatják egyrészt a válsággal, másrészt az előző 8 év „romeltakarítási munkájával” is.
            A szélsőjobboldalt és a Fidesz táborában a szélsőségekkel szimpatizáló kb. 10-15 százalékot, nehezen ugyan, de képes lesz leszerelni, hiszen az erős kormány egyaránt kezében tartja majd a közmédiákat és a közigazgatás teljes apparátusát, az erőszak monopóliumáról nem is beszélve. Igaz a világháló kihívást jelent ebben a tekintetben, de a hálót is emberek működtetik, akik lenyomozhatók; több prominens szélsőséges alak ellen pedig már most bírósági eljárás indult.
            A második lehetőségről nem akarok hosszasan beszélni, mert több tanulmány is beszámolt már róla, hogy mi történne, ha a Fidesz betartaná mostani ígéreteit. Ráadásul a szociáldemagógia és az osztogatás a jelen körülmények között hamar kifulladna, ami még jobban elmélyítené a társadalmi feszültséget, teret adna a szélsőjobbnak és „leírná” hazánkat a külföldi befektetők előtt. A Fidesznek ezért lesz érdeke egy gyors rendteremtés a saját hátországában. A Jobbik túlságosan kontrolállhatatlan és kényelmetlen szabadcsapattá vált már így is a Fidesz számára. Ezt a veszélyt vélhetőleg Vona és köre is érzi. Ha végignézzük a szélsőjobboldali portálok nagy részében már most is „kétpárti államról”, Fidesz-MSZP paktumról vizionálnak, ráadásul Orbán neve hasonló szövegkörnyezetben és jelzőkkel fordul elő, mint Gyurcsányé korábban. A Jobbik ezért mindent elkövet majd, hogy a szociális problémákat faji alapon napirenden tartsa, ha kell utcára szólítja majd híveit az „árulók” ellen. A veszély nagy. Már említettem, hogy a Fideszben van egy 10-15 % biztos jobboldali bázisszavazó, aki újfasiszta nézeteket vall. Ez az a réteg, mely ugyanúgy jelen van a Fidesz nagygyűlésen, mint a Magyar Gárda vonulásán.
            A tényleges demokratikus erőknek ezért azon kell munkálkodniuk, hogy éket verjenek a fasisztoid szélsőjobb és a technokrata européer újjobboldal közé. A baloldal egyik gyengesége pont az antifasizmus és az antirasszizmus felvállalásának és képviseletének elmaradásában keresendő. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a Radnóti évforduló körüli csend. Többek között ezzel is magyarázható a hazánkban burjánzó náciromantika.
            Az újjobboldal az elmúlt években tudatosan kiépített egy ellenkultúrát maga köré: van jobboldali rádió, TV, sportoló, tudós, komoly és könnyűzenész, „nemzeti rock”, „nemzeti irodalom”, sőt már „jobbtaxin” is utazhatunk. Ilyen társadalmi beágyazottsága a jobboldal után meglepő módon a liberálisoknak van. Elég, ha végignézünk: ma nincs szocialista tudós, író, költő, művész, filmrendező, nem is beszélve szocialista zenekarról vagy futballcsapatról. Ez azért is szomorú, mert az MSZP és holdudvara az ország második legnagyobb vagyon, tehát érdekközössége.
            Az MSZP mai felállásában egy színtelen-szagtalan, teljesen jellegtelen párt. Paradox, hogy egy párt jellegzetessége pont a „jellegtelenség” legyen. Márpedig a tökéletes technokrata non plus ultrája a tulajdonságok nélküli ember: na ebből aztán bővelkedik a párt. Halála előtt Fejtő Ferenc azt írta a mai baloldal reprezentatív pártjáról, hogy az még mindig nem találta meg a saját egységes szellemi profilját, mely hosszútávon csődhöz vezet. Véleményem szerint ez a politika és nem az őszödi beszéd okozta a magyar baloldal összeomlását.
              A pártnak nincs egységes szellemi és éppen ezért politikai arculata. Az utca emberétől a szigorú elemzőig senkise tudja, hogyan lehetne meghatározni a párt arculatát. KépA legnagyobb ellenzéki pártról ellenben mindenkinek van öt-hat nagyjából azonos panelje, amivel körülírhatja és szerethetővé teheti választott pártját. Ez jelenleg égető hiány a baloldalon. Mást értünk Szanyi Tiboron, megint mást Vitányi Ivánon és megint egy harmadikat Kiss Péteren, holott egyazon párt prominens szereplőiről van szó.
            Sokan azzal érvelnek, hogy a baloldal mélyén elmaradtak azok a belső reformok, amiket a jobboldal, pontosabban a Fidesz, sikeresen végrehajtott: megfelelő önazonosság, múlt és jövőkép, ellenkultúra és agresszív retorika, a centrum és a szélsőség „helyes” kiegyensúlyozása vagy legalábbis „alkalmazása”.
            Ha a hagyomány felől közelítünk, akkor be kell vallanunk, hogy a hagyományos magyar baloldal 1918/19 erőpróbáján vérzett el, míg a tradicionális „rendszerfenntartó úri osztály” 1944/45-ben múlt ki dicstelenül. A rövid, de nyílt bolsevik diktatúrát követően a (poszt)sztálini berendezkedés traumája mind a mai napig terhes öröksége a baloldalnak, mellyel legalább annyira nem nézett szembe, mint a jobboldal Trianonnal, a Horthy-rendszerrel és az abba kódolt nyilas rémuralommal.
            A baloldal jelenlegi válsága csak elkendőzi a jobboldal látens válságát. A Fidesz azért harsog állandóan a népben-nemzetben való politizálásról, mert múltnélküli párt. Az őrségváltás megtörtént a jobboldalon: sok elemzővel ellentétben úgy látom és gondolom, egyetemi hallgatóként pedig tapasztalom, hogy a jelen jobboldala egy nacionalista álmítoszba ágyazott baráti és üzleti társaság. A múltból nem a hagyományt, még csak nem is az önigazolást nézik, sokkal inkább csoportképző elem, hogy Kárpátiát hallgatok vagy Wass Alberttől olvasok, hovatovább íjászkodom.
            Jelen helyzetben, különösen a választások másnapján kívánatos volna, hogy az MSZP egy alapos önvizsgálatot és öntisztítást tartson az elmúlt 20 évéről. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de lenne egy alternatív javaslatom.
            Taktikailag mindeneképpen előnyös lenne, ha egy esetleges pártszakadási helyzet állna elő. Megmaradna a késő-kádári konszolidált hangulatot őrző „centrum” és végre létrejönne egy, az apák múltjától elszakadó, de a magyar és nemzetközi baloldal és szocialista eszmeiség hagyományát nem megtagadó fiatalos csoportosulás.
            Mikor azt írom: fiatal, a lélekben és lendületben fiatal, kristálytiszta logikával gondolkodó emberekre gondolok. Bár a párt fiatalítást hirdetett, Mesterházy Attilát nem tartom sem karizmatikus vezérnek, sem új hangnak, sem „fiatalnak”. Jellegtelennek és szürkének látom, akinek egyetlen erénye a politikai tisztasága. Másik erényétől önként szabadult meg: állítólag önmaga vágta le karakteres szakállát. Kár érte, jól állt neki.
            Mint említettem, taktikailag nagyon is ajánlatos volna, az esetleges szakítás, egy tényleges anarcho-radikális párt kikovácsolása, mely a magyar progresszió legjobb hagyományait, Jászi és Bibó örökségét hivatott képviselni és fejleszteni. „Mert ami a szocialistát a konzervatív vagy liberális személyiségektől megkülönbözteti, az elsősorban az igazmondás, az igazságosság, a politika moralitásának szenvedélye.”Fejtő Ferenc üzenete égetőbb, mint mi azt gondolhatnánk.
            Most vizsgáljuk meg a kérdést: mit értünk anarcho-radikalizmus alatt: Egy önmagára adó baloldali, hovatovább szocialista párt nem mondhat le az építő jellegű kapitalizmus-kritikáról. Voltaképpen ez a legnagyobb cezúra, ami a liberális, a jobboldali vagy „romantikus” antikapitalista vonaltól megkülönbözteti. A kritikát nem a tagadásra, hanem a meghaladásra építi. Az anarchizmus ebben a tekintetben az a jövőbeli állapot, amikor megszűnik a magántulajdon és ezzel egyetemben a kizsákmányolás rendszere is. József Attila mondja: „Az egész emberi történelem valójában a magántulajdon megszüntetésének folyamata” – ebben az állapotban az egyén felszabadul az adminisztrált hatalom igája alól, tevékeny és önszervező életet élhet.
            A következetes szocializmus távlati programja ez. Taktikáját ezért kell a mindenkori modernizációra és a technológiai haladásra, a fenntartható fejlődésre alapoznia. Olcsó jelszóvá silányult mára a „kisebb, de hatékonyabb állam” eszméje, pedig egy modern szocialista pártnak ebből kellene kiindulnia. Az anarchizmus tehát a szocialista program végső célja. „Egy olyan társadalom felé való haladás – írja Bibó István –, amelyikben az uralom fogalmát felváltja a kölcsönös szolgálatok fogalma, és így indul el a társadalom egy bizonyos értelemben anarchia felé, ahol uralom nincs.”
            Ennek a programnak eszköze a radikalizmus, mely társadalmunk bajait gyökerestül akarja orvosolni. A „bársonyos reform” csak elkendőzi a valódi problémát miközben állandósítja és ezzel tartósítja a jelen viszonyokat.
            A radikalizmus tehát az a módszer mellyel a klasszikus liberális demokrácia vívmányait ki lehet építeni. Régiónk történelme, az évszázados demokrácia-deficit arra predesztinálja a baloldalt, hogy a modernizációt és az államigazgatás átalakítását – melyben még mindig, bujkálva ugyan, de ott leledzik a feudalizmus maradványaként a dzsentri –, gyorsított ütemben vigye véghez.
            Az elmondottak alapján a baloldalnak és annak szellemileg és fizikailag megújult pártjának a kisemberek, a leszakadtak, a „megalázottak és megszomorítottak” érdekvédelmét és emancipációját kell felvállalnia. Ez pedig nem pusztán morális parancs, de a francia forradalomban tételesen megfogalmazott „szabadság, egyenlőség, testvériség” programjának kiterjesztése mindenkire.

                                                                                           Csókás Máté

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.