Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZÉLEKRE ZÁRT?

2010.11.22

Tegnap ismét gazdagabbak lettünk egy élménnyel. Ki tudtunk állni és meg tudtuk mutatni, hogy sokan vannak még azok, akik elutasítják a (szélső)jobboldali gyalázatot.
            Károlyi Mihály életében és halálában egyaránt gyalázott történelmi személyiség. Egy széthulló, háborús vereséget szenvedett ország első embere lett 92 évvel ezelőtt ezekben a napokban. Hitt abban, hogy a demokratikus fordulat elegendő ahhoz, hogy a velünk szemben álló győztesek igazságos békefeltételeket kínáljanak. Azokban a napokban özönlöttek a katonák hazafelé. Négy évnyi kegyetlen lövészároklét után végre hazamehettek. Többségük letépte sapkarózsáját és helyére őszirózsát tűzött, de legtöbben a gyűlölt fegyvert is eldobták. Azok az emberek, köztük az én erdélyi nagyapám, haza akartak menni.
            Károlyi bűne a mai jobboldal szerint elsősorban az volt, hogy hazaengedte őket. Nem tudják, de nem is akarják megérteni a korszellemet, aminek középpontjában a BÉKE állt kilencvenkét évvel ezelőtt. Utólagosan is harcra buzdítják a vérfürdőből éppen csak kiszabadult embereket. Sajnos nem ismert és ennek megfelelően nem olvasott Magyarországon a görög író Sztratisz Mirivilisz, „Élet a sírban” című műve. Ebben ő egy tíz évig a fronton lévő görög generációt mutat be, amelyet maga alá temetett a történelem. Vezetőik egy nagy Görögországról álmodtak, de csúfos kudarcot vallottak és a háborúk végén bele kellett törődniük, hogy kisázsiai vereségük miatt az ott évezredek óta élő görög kisebbséget is elüldözték vagy lemészárolták. Küzdelmük mérlege a temérdek áldozattal kísért temérdek áldozat lett. Magyarország számára is volt ilyen forgatókönyv, azaz a túlerővel szembeni elbukás lehetősége. A történelem fintora, hogy azt Károlyi nem fogadta el, a kommunisták a küzdelmet választották és a minap dicsőített Horthy Miklós fogadta el alázattal, csak idehaza lázongva a trianoni békediktátumot.
            Kép Tegnap összefogást mutattunk. Nemet mondtunk a gyalázatra, az antiszemita cselekedetre és a történelemhamisításra. Kimondtuk, hogy ilyen helyzetben csakis összefogásról lehet szó. Nincs kék, piros vagy vörös. A félezres tömegben ott állt egymás mellett Tamás Gáspár Miklós, Bauer Tamás, Szanyi Tibor és sok-sok felháborodott ember. Büszke vagyok arra, hogy ide nem pártok vagy politikai erők mozgósítottak. A Zöld Baloldal ennyi embert magától nem tudna utcára vinni, az MSZP és Demokratikus Koalíció nyíltan egy másik demonstráció mellett foglalt állást. Következetes kiállást csak a Demokratikus Charta mutatott. Az öröm és büszkeség azért is lehet nagy, mert vasárnap délután a felelősen gondolkodni tudó, politikai iránymutatástól függetlenül cselekedni képes tömeg állt ki Károlyi mellett.
            Számunkra fontos, hogy tegnapi összefogás megmutatta, hogy a jobboldal ellenzéke nemet mond a megosztó politikára. Polgári erők szimpatizánsai nem hallgattak a köreikből érkező antikommunista rágalomhadjáratra. A gyakorlatban megbukott az a politika, amelynek lényege az, hogy a mostani kormányzat ellenzékét mesterségesen balról lehatárolják a „szélekre zárunk” szellemiségben.
            Ehhez valószínűleg hozzájárul az is, hogy a baloldal szélén feltűnt egy politikai erő, amely új értelmet próbál adni egy történelmileg lejáratott eszmerendszernek, amelynek alapja a marxizmus és mindent megtesz azért, hogy újra definiálja a szocialista és szocializmus fogalmakat. A Zöld Baloldal a rendszerváltás óta az első olyan baloldali párt, ami túllép egy korábbi rendszer nosztalgiáján és nem csupán elméletben, hanem gyakorlati politikájában is érvényesíti alapértékeit.
            A keleti blokk országaiban rendkívül erős antikommunista tömegmozgalmak vannak, amelyekben a polgári erők is meghatározó szereppel bírnak. Nincs ez másként Magyarországon sem. Ezen szellemiség jegyében hangsúlyozzák sokan a szélekre zárt mozgalmi jelleget. Az antikommunista egységfront, a nácizmust a kommunizmussal összemosó retorika miatt ezekben az országokban szinte minden baloldali kísérlet halálra van ítélve. A Zöld Baloldallal ebből a gettóból próbálunk kitörni. Ha csak magunkban lennénk, akkor kudarcra lennénk ítélve, de ezt a mozgalmat nem mi visszük. A mi vezetőnk a demokratikus váltás egyik karizmatikus alakja, Tamás Gáspár Miklós. Az ő szerepvállalása garancia arra, hogy amelyik szélen ő áll, arrafelé nem kell zárnia a demokratáknak. Akik ismerik, azok tudják, hogy az ő irányából csak építő jellegű kezdeményezések indulnak útjára.
            Kép Orbán Viktorral 2010-ben megbukott a harmadik magyar köztársaság. Jelentős mértékben a reformgőg, a jozefinista szemlélet, a neoliberalizmus miatt. Nem a liberalizmus, a neoliberalizmus miatt. Aki ehhez a megbukott modellhez akar visszatérni, az garantáltan elriasztja magától a társadalom többségét. Egyértelmű, hogy valami egészen más kell. Nem paternalizmus, annál jóval nagyobb szociális elkötelezettség. Miként azt tegnap Tamás Gáspár Miklós elmondta beszédében, a most uralkodó elitet nem egy ellen-elit fogja megdönteni, hanem a nép. Az a nép, amelyet magára hagytuk az elmúlt években. Ma valódi társadalmi kapcsolataik csak a jobboldaliaknak vannak.
            Egy cigány barátom kétségbeesve vágta a fejemhez a minap, hogy miért nem vagyunk velük? Gyertek már ki a városokból, hozzánk falura, mert itt csak a Jobbik van, szólt ingerült felszólítása. Erre teszünk kísérletet. Valódi problémákra valódi válaszokat adni. Ezért vagyunk ott vörösiszap-károsultak között, ezért hangoztatjuk, hogy segítség kell a kiskunfélegyházi munkásoknak. Ők már most vesztesei egy arrogáns kormánypolitikának, azaz megszólíthatóak. Ez a munka azonban rendkívül nehéz. A minap a kormányszóvivő már üzent is nekünk, hogy hangulatkeltőknek tekintenek minket. Ez persze dicséret arról az oldalról. Tőlük nem is várunk mást. Természetesnek vesszük, hogy szélsőségesnek bélyegeznek minket. A fájdalmas az, ha ugyanezt megteszik a másik oldalról is.

Kalmár Szilárd

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.