Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TRIPPON ÉS TRIANON

2009.09.01

Trippon és Trianon

Trippon Norbert újpesti szocialista alpolgármester Trianon emlékművet akar. Ezzel próbálják sokkolni a közvéleményt. Aztán elolvasva a hírt látható, hogy teljesen más a leányzó fekvése. Egy olyan szobor visszaállításáról van szó, amely még a szocialista időkben is állt, pusztán vandálok elől kellett eldugni.
            Baloldaliként tehát nem tudok azonosulni Krausz Tamás azon véleményével, hogy tömény hülyeség egy szocialista politikus részéről Trianon emlékmű mellett kardoskodni. Ugyanis a magyar baloldal szellemi örökségének valóban része a békediktátum elleni küzdelem, míg a jobboldal ugyanezt nem mondhatja el magáról. Eleink érdemben harcoltak a békediktátumok ellen. Ha tetszik a jobboldalnak, ha nem, Stromfeld Aurél Kun Béláék utasítására, Lukács Györgyék aktív közreműködésével vezényelte le a magyar történelem utolsó győztes hadjáratát. Igen, nevében is vörös volt az a hadsereg, amelyik elzavarta a felvidékről a francia parancsnokokkal megspékelt csehszlovák haderőt. Abban az időben a jobboldalnak csak az árulói magatartás jutott. Gondoljunk csak arra, hogy miközben az egyik oldal harcol, aközben Horthy zsidó mágnások pénzéből kaszinóztatja a legénység nélküli, csak tisztikart felvonultató „seregét”. Sőt, arról sem feledkezhetünk el, hogy az Erdélyből folyamatosan harcolva visszavonuló Székely Hadosztály is a sötét oldalra áll. Vezetői előbb egy antikommunista puccsot akarnak megvalósítani, majd ennek sikertelensége (és a katonák lázongása miatt) leteszik a fegyvert. Fontos azonban megjegyezni, hogy az egyszerű székely legények többsége nem kapitulált, hanem a honvédő háborúhoz hűen harci egységben maradtak és Székely Dandár néven az egyik legbátrabb harci egysége voltak a Vörös Hadseregnek. Az Északi-hadjárat több csatájában az ő helytállásuk nélkül nem lett volna győzelem.
            Sajnos ’19-ben az úri középosztály árulása és külső tényezők nem eredményezhettek győzelmet. Az azonban egyértelműnek tűnik, hogy a heves ellenállás, melyet megspékeltünk egy proletárforradalommal óvatosságra intette az igazságosztókat. 1919 márciusában még azt tesztelték, hogy meddig lehet elmenni. Ne feledjük, hogy akkor Miskolc, Debrecen, Szeged és Pécs is idegen megszállás alá került, ellenállás nélkül valószínűleg ott is maradt volna. Egyértelmű területi veszteséget a kommunista kalandunk miatt csak Ausztria irányába szenvedtünk el. Az egyébként baloldali Adlert ezzel jutalmazták azért, mert nem engedte kirobbani a helyi tanácsforradalmat, így megakadályozva, hogy a magyar és bajor forradalmi erők egymásra találjanak.
            Szintén nagy csönd van a jobboldalon a Szovjetunió szerepével kapcsolatban. Az egyetlen nagyhatalom volt, amely akkor határozottan a békediktátum ellen foglalt állást és ehhez következetesen ragaszkodott is. A román kommunista párt például az egyetlen volt Romániában, amely igazságtalan békének tartotta a trianonit a második világháború előtt és többször is kinyilvánította, hogy Erdélyt és a Partiumot vissza kell adni Magyarországnak. Sőt! Molotov szovjet külügyminiszter még 1946-ban is többször nyilatkozta, hogy Magyarországnak meg kellene hagyni Észak-Erdélyt.
            A baloldalra a jobboldal rá akarja húzni a nemzetáruló köpönyeget Trianon kapcsán, azonban éppen ennek az ellenkezője igaz. A jobboldal, pontosabban az úri középosztály 1848. utáni magatartásának egyenes következménye volt a „megcsonkítás”. Ráadásul a szűklátókörűség példaképe volt magatartásuk. Az, hogy egy ideológiát teremtettek, amely nemzetállami formációnak próbálta feltűntetni a magyar királyok által birtokolt területeket, annak ellenére, hogy ezen belül a magyar, mint nép csak a terület kisebbik részén volt jelen számottevő arányban. A Felvidék északi részén, Dél-Erdélyben, Máramarosban például jellemző módon szinte csak az állami tisztségviselők voltak magyarok. Ráadásul például a palócföldön, Délnyugat-magyarországon csak a 19. század második felében sikerült megállítani és visszájára fordítani az elszlovákosodást, horvátosodást.
            Trianon igazságtalan volt, de a kép árnyalásra szorul. Miként igazságtalan a „nagymagyarországozás” is. Mert be kell ismerni, hogy Csallóköz, Székelyföld, a Vajdaság északi része, az erdélyi mezőség foltjai és Partium határ menti területeitől eltekintve nincs több terület, amelyen a magyarság jelentősebb számban lenne jelen. A magyar királyság egyszerűen egy középkori államalakulat volt, hasonlóan a Habsburg vagy az oszmán birodalomhoz, ráadásul ezen belül a magyar nép egy folyamatosan elnyomott, kontraszelektált politikai elittel rendelkező közösség volt, amelyben a nép és az uralkodó elit 1514-ben végletesen elvált egymástól. Ezt követte négyszáz évnyi fortélyos elnyomás, ami miatt jóval a román és szerb önállóság után vált valóban függetlenné hazánk. Ráadásul mi egy a Közép-európában elnyomóként fellépő politika kiszolgálóivá lettünk a Habsburgokkal való aktív együttműködés miatt. Ettől a felelősségtől cseheket mi magunk mentettük meg azzal, hogy megfúrtuk az ő kiegyezési folyamatukat a bécsi udvarral, ami a duális államformát hárompólusúvá tette volna.
            Emlékezhet a baloldal Trianonra. Tegye Trippon is, de előtte tájékozódjon. A nemzeti tragédia csúcspontja ugyanis nem egy hihetetlenül erős nemzet sarokba szorítása volt, hanem mindazon történelmi bűneink miatti kárhozat, melyeket az azt megelőző évtizedekben elkövettünk. Mi ne essünk bele abba a csapdába, hogy csak a külső tényezőket lássuk. Vegyük tudomásul a szükségszerűséget és nyújtsunk egy olyan alternatívát, amely túlmutat a jobboldal kilencvenéves sebnyalogatásán. És itt, csak ezen a ponton ítélem el Trippont, mert arról értekezik, hogy hazafinak kell lenni, de úgy, hogy sem nacionalisták, sem internacionalisták nem leszünk. Utóbbi kitétel nem szép, hiszen a magyarságnak alapvető érdeke az, hogy a jelenlegi határokon átívelő sikeres együttműködés legyen Közép-Európában. Közhelyesen hangzik, hogy egységben az erő, de ez az egyik alaptétel, a másik pedig az, hogy a magyar közélet folyamatos revizionista felhangokkal való megspékelése hivatkozási alap a román-szlovák-szerb nacionalistáknak a határokon túl élő magyarokkal szembeni fellépéshez. Éppen a szlovák példa mutatja, hogy az antimagyarizmus állami politikai szintre való emelése milyen káros lehet. A nacionalisták egy különös koalíciót alkotnak Közép-európában, akcióikkal egymás számára teremtenek hivatkozási alapot uszító politikájukhoz. Ebből az ördögi körből csak a baloldal tud kiutat mutatni. Kezdjük el az alternatívaképzést, de ne feledjük, hogy a szlovák szocialisták útja, a sovinizmus egy nagyon csúnya zsákutca.

Kalmár Szilárd
http://demokratikus.nolblog.hu/archives/2009/08/31/Trippon_es_Trianon/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.