Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VILÁGOSKÉK FARKASOKKAL TÁNCOLÓ

2009.12.27

Már hetek-hónapok óta erről harsogtak a filmes híradások, hogy újra itt van James Cameron, élete legnagyobb durranásával, és hiperszuper és nagyszabású és mindenkinek látnia kell. A trailer ne tévesszen meg senkit, mert az alapján tényleg egy csilivili parasztvakításnak tűnhet, pedig valójában hű meg há. Az előzetes alapján (meg ha nem kapok ingyenjegyet az Aréna Pláza IMAX mozi 3D termébe) én se mentem volna el. Dehát annyian sztárolták, hogy már tényleg kíváncsi voltam: tényleg jogosan van-e mindenki eldobódva tőle.
            Hát meg kell mondjam, az első két óráig nem láttam rá túl sok okot. Mondanivaló tekintetében sok újat nem adott. Az alapsztori egy az egyben a Farkasokkal táncoló áthelyezése más bolygóra és időbe, elegyítve egy kis Mátrixszal. Továbbá jöttek a mindenféle nagyfogú, sivító szörnyek és Sigourney Weaver az Alienből (egész véletlenül leginkább annak is a – szintén Cameron által rendezett – második részéből), sőt itt-ott egy kis Jurassic Park, Apokalipszis most, Krisztus-motívum, afrikai bennszülöttek vs. gázzal gyilkoló nácik, és még sok egyéb utalás erre meg arra.
           

Kép

  Mert ugye tudjuk, hogy egy más térben és időben játszódó film valójában a Földről szól és most. Csak ugye egyrészt úgy nem lehetne újdonságként eladni, másrészt meg így J.C. fantáziája is olyan messzire rugaszkodhatott el, amilyenre nem szégyellt. Legalább megtudtuk újra, hogy bizony őserdőket és népeket kiirtani nem szép dolog, továbbá hogy az emberi faj (különösen a republikánus) egy álnok és undorító valami, ami nem csak saját magát irtja, hanem mindent, ami a látókörébe kerül – mindezt csupán javak céltalan halmozásáért. (Ennek megfelelően a végéig sem tudjuk meg, hogy tulajdonképpen mi a bánatért kell azt a fémet onnét elhozni, amiért az egész cécó van.) És hogy az a nép, amit mi civilizálatlannak és primitívnek gondolunk, az valójában sokkal inkább megtalálja az összhangot maga és a természet között, mint a mi indusztrializálódott és frusztrált társadalmunk. Igaz, ez önmagában egyáltalán nem új gondolatsor, ráadásul – többek között a főhős erőltetett jellemfejlődésével – még túlságosan is bele van rágva a néző szájába.
            Szinte végig meg voltam győződve róla, hogy ennél tovább nem megy a film. De aztán tíz percben megkaptuk az egész mondanivaló lényegét, amire az addigi két órát felépítették nekünk: nem csak az emberiségre és az állat-növényvilágra kell vigyázni, hanem az egész Földre, ami egy óriási nagy lélegző, önálló jelenség, és aminek minden részecskéje kapcsolatban áll az összes többivel, és ez adja ki a természet óriási egységét – amivel végre nekünk is meg kéne tanulnunk összhangban élni. (Persze itt ezt ráhúzzák a Pandora bolygóra – bár a Föld akkori állapotáról is kapunk némi felhomályosítást. Egyébként meg Michael Jackson Earth Song-jának klipjében ez is összefoglaltatik tömörebben.) A háború pedig nem csak azért elkerülendő, mert azzal ártatlanok tömegei halnak meg – hanem mert anélkül senkinek nem is kéne aközött döntenie, hogy a saját fajtáját vagy a lelkiismeretét árulja-e el?
           

Kép

  Akit meg mindez hidegen hagy, az elgyönyörködhet a látványban. Az tényleg jól sikerült, főleg ugye 3D-ben – bár annyira még nem tökéletes ez a technika sem, hogy egy-két éven belül ne lehessen nagyságrendekkel meghaladni. A forgatókönyv sablonos, szinte percre pontosan kiszámítható. A karakterkínálat is elég szegényes: van a főhős, annak a jó barátai, meg a főgonosz, annak a gonosz barátai, és két-három köztes szereplő, hogy legalább egy kicsit úgy tűnjön: létezik bármiféle árnyalás a karakterek között. Meg ugye a navik, a termetre óriási, de egyébként szelíd, naiv, kis butus, hátul hosszú farkat hordó világoskék lények. Az akciójelenetek nagyon látványosak, de vér egy csepp sem esik, ami mind dramaturgiailag, mind férfi-igényileg eléggé hiányzik onnan. Főleg miután az intenzív képi és hanghatásokkal jól elhúzzák a mézesmadzagot, ami után a keménység mégis megmarad egy délutáni matiné szintjén. Viszont van legalább szex, ami az eddigiekhez viszonyítva nagyban emeli a mű színvonalát. Szóval megkaptuk újra, hogy a nagy fehér férfiak mennyire bunkók és agresszívak, ha más népek leigázásáról van szó – még jó, hogy van egy nagy fehér férfi, aki a kedves, kék lények élére áll, mert ugye őnélküle azok primitív ősemberek maradnának. Ezek szerint Cameron sem akarta túl komolyan venni ezt a nagy egyenrangúskodást.
            Összességében: egy félresikerült Amerika- és civilizáció-kritika, ami nagyon vigyáz arra, hogy éppen annak a gépezetnek és azoknak az elvárásoknak feleljen meg, amelyek ellen elvileg küzd.

Avatar
James Cameron
2009

Tucker Dávid

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.