Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zöld és Bal

2009.04.25

 

Az ökoszocialista mozgalomért

 

 

Az ökológiai válság tudatosodása

 

A hagyományos baloldaliság nem sokat tudott kezdeni a „zöld” politikával. A kormányon levő szociáldemokrata és kommunista pártok egyaránt csak a gazdasági növekedést tartották szem előtt, mert ez tette lehetővé a modernizációt, a termelékenység és az életszínvonal emelését. Hozzá kell tennünk azt is, hogy a mai értelemben vett ökopolitika csak néhány évtizedre tekint vissza, amikor a környezetkárosítás globális méretei már észrevehetővé váltak. Ennek ellenére a hetvenes évtizedben ezt még csak az ún. „zöld” illetve alternatív mozgalmak helyezték politikájuk középpontjába. A nyolcvanas évtizedben pedig megindult a környezetszennyező iparágak kitelepítése a fejlődő világba, amely ezzel maga is bekapcsolódott a globális környezetkárosításba – döntően a két milliárdos lakosságú hatalmas ország – Kína és India – révén.

            Az ezredfordulóra az ökológiai válság a fennálló tőkés rendszer egyik legkomolyabb problémájává vált. A neoliberális ideológián alapuló szabadpiaci rendszer legitimációjában központi szerepet játszik az a gondolat, hogy a növekvő egyenlőtlenségek ellenére az állandó gazdasági növekedés elősegíti, hogy a leggazdagabb rétegektől a gazdagság részben „lecsurogjon” a szegényekig, akik ezzel maguk is nyerteseivé válnak a globalizációnak. Ezt táplálták ideig-óráig a kisebb-nagyobb ázsiai „tigrisek” sikerei is, ahol gyakran tartós, százalékban kifejezve kétszámjegyű évi gazdasági növekedést is produkáltak. Amiről kevés szó esett – az, hogy a növekedésnek súlyos ökológiai ára volt. Aztán több tőzsdei „buborék” kipukkadását követő kisebb-nagyobb válság után a jelenlegi globális krízis a „mindenki nyertese a globalizációnak” állítást is hiteltelenítette.

            Természetesen a neoliberális elmélet sem kerülhette meg teljesen a környezetvédelmi kérdéseket. A problémára a szokásos választ adta: majd a piac „láthatatlan keze” megoldja a gondokat. Ennek részévé vált a „fizessen a szennyező” látszólag igazságos elve – ha azonban alaposabban belegondolunk ennek a valódi jelentésébe, akkor ez is a pénz világának „igazságát” fejezi ki: ha van miből fizetned, szabadon szennyezhetsz. Ennek egyik sajátos megvalósulása a fenyegető globális klímaváltozás hatására a széndioxid-kvóták adásvétele: a szegény országok némi alamizsna fejében hozzájárulhatnak, hogy a széndioxid-kibocsátást megfékezni képtelen gazdag országok polgárainak ne kelljen kevesebbet autózniuk...

            A kelet-európai rendszerváltások következtében defenzívába szorult tényleges baloldali mozgalmak - megmaradt kommunista utódpártok, trockista csoportok, baloldali szocialisták – a kilencvenes években lassan elkezdték felfedezni a „zöld” gondolat mélyén meghúzódó „forradalmi tartalmat”. A tőkés rendszer működésének alapjául szolgáló korlátlan – csak a piac által regulált - növekedés ugyanis beleütközik a földi ökoszisztéma véges jellegébe.Amihez hozzáadódik a globális felmelegedés beláthatatlan következményeinek együttese. Ami egymilliárd földlakó esetében még csak lokális kellemetlenség volt - korommal bevont angliai erdők az ipari forradalom idején –, hárommilliárd földlakóval súlyos, de még mindig lokális veszély a XX. század közepén – halálos áldozatokat követelő londoni szmog,  élettelen Rajna – az az ezredfordulóra hétmilliárd emberrel a globális ökológiai katasztrófa előszobájává vált. A tőkés termelési viszonyok, a kizsákmányolás következtében fennálló igazságtalan elosztás egyre kevésbé legitimálhatók a gazdagság „lecsurgásáról” szóló neoliberális esti mesékkel. Az állandó növekedés ugyanis az „önreguláló” piacgazdaságban állandóan fokozódó környezetkárosítást is jelent. Az ilyen célokat hirdető politika és az azt szolgáló gazdasági növekedés fenntarthatatlan, a tőkés rendszer immár ön-és közveszélyessé vált. Az ökológiai válságból pusztán a tőkés piac szokványos módszereivel nincs kivezető út, ezzel az ökológiai probléma a politikai harc egyik fontos kérdésévé vált!

 

Ökoszocialista gondolkodás

 

A zöld és a baloldali gondolkodás egymásra utaltsága a fentiek következtében egyre nyilvánvalóbbá válik. A fejlett országok jelenlegi életszínvonalát nemhogy hét- de még kétmilliárd ember számára sem lehet biztosítani a környezet egyre súlyosabb mértékű tönkretétele nélkül. Ökológiai gondolkodás szocialista alapok nélkül az alapvető emberi jogok figyelmen kívül hagyását jelenti: drága tiszta vizet a gazdagoknak azon az áron, hogy az azt megfizetni képtelenek megfoszthatók attól, a higiénia és az egészséges élet alapfeltételétől. Azt, hogy a drága pénzen vett üzemanyaggal korlátlanul autózhat, víkendezni röpködhet, akinek pénze van rá, a kibocsátott szennyezés pedig másokat mérgez a városokban. Kertvárosi, falakkal körülvett, magánhadseregekkel őrzött palotákat, amelyeken kívül, a szlömösödő városokban az erőszak, a bűnözés, a létbizonytalanság, a szennyezett levegő, az eltávolíthatatlan szeméthalmaz az előbbieket megfizetni képtelenek sorsa. A Rosa Luxemburg által egykor megfogalmazott alternatíva egyre közelebbivé válik: szocializmus vagy barbárság. Az a „zöld”, aki nemet mond a szocializmusra, akaratlanul is a barbárságra mond igent. Az a szocialista pedig, aki nem érti meg az emberiség előtt álló ökológiai korlátokat, és nem vonja le az ebből eredő következtetéseket, magának a szocializmusnak a megvalósítását veszélyezteti.

            Az ökoszocialista gondolkodás nem maradhat nemzeti keretekben. Az egyik nemzet által elszennyezett folyó a másik országba is átfolyik, az elsüllyedt tankerekből kiszabaduló óriási tengeri olajfoltok nem ismerik a határokat, a centrumban produkált üvegházhatás a periférián Bangladest teheti élhetetlen vidékké, de a kínai gazdaság által termelt széndioxid is hozzájárulhat Hollandia ma virágzó, tengerszint alatti vidékeinek elöntéséhez... Nem tartható fenn az a globalizáció, amelyben csak a gazdaság globalizált, de a politika „piszkos hétköznapi gondjait” az eszközeiktől megfosztott nemzeti kormányokra hárítják. Nem lehetséges szabad áru-, tőke- és munkaerő-áramlás szabályozott, erős szociális rendszer és környezetvédelem nélkül. Nem bízhatunk abban, hogy a gazdasági növekedés magától mindent megold, mert a véges Földön nem lehetséges végtelen gazdasági növekedés: a tőkés rendszer maga is beleütközik a természetszabta határokba. Két út van: az egyik a barbárságé, amely a saját, jól ismert „szabadpiaci elvei” alapján dönt élet és halál, gazdagság és nyomor, provincializmus és kultúra, áltudomány és tudomány között, a másik a rendszer fokozatos meghaladása alapvető strukturális reformok, végül pedig az átalakulást megfordíthatatlanná tevő forradalmi változás útján.

 

Európa és a zöld baloldal

 

Ma még nem áll fenn olyan történelmi helyzet, amely lehetővé tenné a tőkés rendszer gyors meghaladását. Reálisan a barbárság irányába történő elfajulás megakadályozását tűzhetjük ki célul: ehhez pedig olyan globális, de legalábbis regionális strukturális reformokra van szükség, amelyek  lehetetlenné teszik a bukott és közveszélyes neoliberális politika folytatását, vagy feltámasztását. Európában. Ha nemzeti szuverenitásunk jelentős részét átruháztuk az unióra, akkor elvárhatjuk, hogy európai szinten hozzákezdhessünk a szociális rendszer és a közérdekű szolgáltatások olyan átalakításához, amely lehetővé teszi az azokhoz való hozzáférést az unió minden polgára számára, méghozzá nem is a legalsó szinten. Nem adóversenyre, hanem adóharmonizációra van szükség, olyan nemzetközi adók és adminisztratív szabályok bevezetésére, amelyek csökkentik a pénzügyi spekulációk értelmét és lehetőségeit, véget vetnek az adóparadicsomok felhasználásával folytatott „adóoptimalizálásnak”, prioritást adnak a foglalkoztatásnak, és megakadályozzák a szélsőséges jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek fenntartását. A gazdaságban a verseny mellett elsőbbséget  adnak az együttműködésnek. Olyan pénzügyi rendszerre, amely a reálgazdaság ésszerű mozgásban tartásában és nem a tőzsdei spekulációkban érdekelt. Adókkal és adminisztratív eszközökkel egyaránt érvényt kell szerezni a környezeti terhelés csökkentésének, támogatni azoknak a gazdasági ágazatoknak a térnyerését, amelyek minél több embernek adnak munkát környezetkímélő ágazatokban. Nem folytatható tovább a földi erőforrások parttalan kimerítése és a végtelen hulladéktermelés sem. Ahogy az Attac France altermondialista kiáltványa megfogalmazta: a Föld nem kimeríthetetlen raktár és nem emésztőgödör... Tudatosan annak szellemében kell tevékenykedni, hogy egyazon Földön élünk és nem engedhető meg, hogy egy profitőrült globalista elit az egész emberiség létét és biztonságát, magának a földi életnek a jövőjét veszélyeztesse saját önző céljai érdekében.

            A globális, élhető, szabályozott világ felé regionális integrációkon át vezethet az út. Az Európai Unió mai szerkezete azonban több szempontból is alkalmatlan az ökoszocialista alternatíva felé történő elmozdulásra. Az Európai Bizottság a transznacionális cégek kiszolgálója,azok lobbistáinak befolyása alatt áll. Az Európai Tanácsban ülésezgető nemzetállami vezetőkről ugyanezt mondhatjuk el. Az Európai Parlament a nemzeti parlamentekhez képest korlátozott jogkörrel rendelkezik, nincs törvénykezdeményezési joga, a választott képviselők a nemzeti parlamentek képviselőihez hasonlóan szabad mandátummal rendelkeznek, ezért választóik ellenőrzési lehetősége erősen korlátozott, mégis ez az egyetlen közvetlenül választott uniós testület. A három legnagyobb politikai irányzatra a transznacionális monopóliumok lobbistái és az ugyanezek által befolyásolt hazai pártjaik hatnak, ezért képtelenek a széles tömegek érdekeinek képviseletére. Ez egyre világosabban látható bizalmi válságot idézett elő az Unióban, amelyet jól mutat a kamarilla-módszerekkel előkészített és a közvélemény kinyilvánítását megakadályozó lisszaboni szerződésnek és „alkotmány”-elődjének leszavazása több uniós országban – ahol ezt a burzsoá kormányok egyáltalán kénytelen-kelletlen lehetővé tették. Ezért a zöld baloldal deklarált céljainak egyike az uniós döntéshozatal demokratizálása kell legyen: el kellene érni a döntések előtti minél szélesebb körű társadalmi vitákat, mert ezek teszik lehetővé a döntések társadalmi hatásainak felmérését és a következmények megértetését a tömegekkel. A jelentős, az unió alapműködését befolyásoló döntéseket pedig kötelező európai népszavazással kell megerősíteni. Egy alapvető, demokratikus uniós fordulathoz elengedhetetlen a zöld és baloldali értékeket együttesen képviselő, erős ökoszocialista politikai formáció létrejötte. Ennek magját alkothatja az EP jelenlegi baloldali/északi zöld frakciója, azonban ennek parlamenti erejét jelentősen meg kell növelni és világos, következetes, egyszerre „zöld” és baloldali célokat kell megfogalmaznia. Fontos lenne, hogy Magyarország választói is küldjenek ilyen programmal képviselőket az Európai Parlamentbe. Ennek fontosságát, a zöld és baloldali értékek gyakorlati azonosságát kell megértetni a választókkal, hogy a mai jobb-bal látszatválasztékból minél több baloldali érzelmű választó találjon kiutat az ökoszocialista alternatíva felé. Meggyőzésükhöz fontos annak megértetése is, hogy a legfontosabb döntések ma már Brüsszelben születnek: nem mindegy, hogy kik hozzák ezeket, ezért az európai parlamenti választásokon való részvételnek nagy jelentősége van. Ebben fontos szerepet játszhatnának a baloldali szakszervezetek.

            Függetlenül attól, hogy a médialehetőségek és a pénz hiánya igencsak rontja a baloldali jelöltek esélyeit, a demokratizálás iránti elkötelezettség bizonyítékaként a Zöld Baloldal listáján induló képviselőjelöltek demonstratíve nyilvánosan előzetes kötelezettséget vállalhatnának arra, hogy esetleges megválasztásuk esetén mandátumukat a választókkal fenntartott állandó kapcsolat révén szándékoznak felhasználni. Rendszeresen kérjék ki az erre igényt tartó szavazóik véleményét és végső döntésük indokairól a szavazásokat követően informálják is választóikat. Bármennyire tökéletlen is a képviseleti demokrácia, ma ez az eszköz áll rendelkezésre, és keresni kell azokat a módokat, amelyek azt a választók számára legjobban ellenőrizhetővé teszik. Egy demokratikus hálózat, a választókkal való közvetlen kommunikáció ma már a fejlett informatikára, a világhálóra támaszkodva létrehozható.

            Az emberiség történelme során olyan pillanathoz közeledik, amikor előbb-utóbb a szocializmus és a barbárság között kell választania. A baloldaliaknak meg kell érteniük, hogy a jövő szocializmusa csak az ökoszocializmus lehet. Nincs „nem-zöld” szocializmus és nem lehetséges a szocializmust, a társadalmi igazságosságot tagadó, vagy iránta érdektelen „zöld” politika.

 

                                                                             Hrabák András

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.